2011-06-09 23:16
Akrobatika minden szinten Pécsett
Két rendezvény egy napon, egymás után, június 11-én szombaton, a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban. Délelőtt Maestro Kupa, délután Fordan tanévzáró gála: lesz tehát aerobik és rock and roll, minden, ami akrobatikus.
SAJTÓKÖZLEMÉNY – Papp Viktor, Fordan TSE (Pécs) Szombaton 10.30 órától rendezik a II. Maestro Kupa megyei aerobik versenyt. Tavaly hagyományteremtő jelleggel futottunk neki a megyei versenynek, szerencsére az idén is lehetőségünk nyílt a megrendezésére. A Magyar Torna Szövetség aerobik szakágának engedélyével és szakmai támogatásával kiírt verseny iránt most is nagy az érdeklődés. A versenyt az aerobik diákolimpia szabályrendszere szerint bonyolítjuk le, így három fő kategóriában mérik össze tudásukat a sportolók: sportaerobik, basic aerobik és challange aerobik. Összesen 4 egyesületből 84 egység 218 sportolója 24 kategóriában méri majd össze tudását. Délután 4-től következik a már hagyományos „fordanosok” tanévzáró gálája, amely az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve komoly közönségsikerre számíthat. Ilyenkor a barátokon, hozzátartozókon kívül városunk táncszerető közönsége is ki szokott látogatni a sportcsarnokba. A gálának több célja van. A Pécsi Fordan Táncklub versenyzőinek egyfajta levezetés az igen eseménydús versenyidény után, a tanfolyamos csoportoknak pedig remek bemutatkozási lehetőség a szülők, barátok, ismerősök előtt. Ilyenkor a nyilvánosság számára először mutatkoznak be azok a kezdő csoportok is, amelyek az idén februárban iratkoztak be a Fordan Táncklub valamely kurzusára. A „fordanosok” tanévzáró gálája két részből áll, melyek egyenként hozzávetőleg kétórásak lesznek. A gálán összesen 440 táncos 55 produkciója mutatkozik be. Fellépnek a rock ’n’ roll párosok és leányformációk minden korosztályban (32 műsorszám), bemutatkozik mind a 12 Fashion Dance csoport, láthatjuk a sportaerobik-szakosztály versenyzőit is kilenc produkcióban, és természetesen a pom-pom lányok is adnak egy kis emlékeztetőt a férfi kosármeccsek hangulatából. A gála kuriózumának számít a „manótornások” csoportja; ők közel 20-an lesznek, és mindannyian 4-5 évesek.