Aki a diákolimpián kezdte...

Hősi Ramóna egy Győr melletti településen él családjával, reálszakon tanul a gimnáziumban, szabadidejét leginkább barátaival tölti. Mindebből hétköznapi lánynak tűnhet, ám a fiatal hölgy nem mindennapi hobbit választott magának: a 16 éves Ramóna ugyanis tekézik...

Krecsik Adrienn– Egy fiatal lány szájából meglepően hangzik, ha azt mondja, tekéző. Mesélj kicsit a sportágról, annak szépségeiről! – Imádom a meccsek hangulatát. A szurkolók és a játékosok is rendkívül sportszerűek. A tekeversenyekre  nem gyűrűzött be a rosszindulatúság, tiszta vetélkedés zajlik. Ezen kívül tetszik, hogy saját magadnak játszol, és csak saját magad tehetsz arról, hogy jól gurítasz vagy rosszul. Tökéletesen sosem fogsz játszani, mindig van hová fejlődnöd, ez benne az izgalmas, a megunhatatlan. Kívülről könnyűnek tűnik, csak elgurítod a golyót, és megy, ahova megy. De valójában nagyon sokat küzdünk azért, hogy az oda menjen, ahova szeretnénk. – Hogyan ismerkedtél meg a tekével? – Apukámat kísértem el egy edzésre, s ha már ott voltam, ki is próbáltam. Persze először két kézzel gurítottam... Aztán apukám 2006-ban felvetette, hogy indulnom kellene a diákolimpián. Úgy, hogy előtte egy kézzel még nem is tekéztem! – És egyből a diákolimpiával kezdtél? Bátor lépés… – Igen, beneveztem a viadalra. Persze előtte egy kézzel is edzettem néhányszor. A verseny elég jól sikerült, biztató volt, de ekkor még nem vettem olyan komolyan a sportágat. – Ezek szerint már 5 éve műveled ezt a sportot… – Nem egészen… Utána egy ideig nem tekéztem, inkább táncórákra jártam. Nemrég kezdtem el újra a játékot, ez lesz a harmadik szezonom. Átigazoltam a Pannon Flax SE-hez, mert itt komolyabbak az edzések, jobban odafigyelnek rám és úgy érzem, ennél a klubnál jobban tudok fejlődni. Ráadásul, ez a csapat nyerte meg az NB1-es bajnokságot, és több szép eredményük is van, ezért csakis jót tehet nekem ez a váltás. – Mennyire tervezel komolyan a tekével a későbbiekben? – A 2013-as világbajnokságon mindenképpen szeretnék részt venni az U18-as válogatottal, amelynek jelenleg is tagja vagyok, ezt követően pedig az ifi válogatottba is szeretnék bekerülni. – Legutóbbi versenyeden, az Utánpótlás Seregszemlén 5. lettél 514 fával, hogyan értékeled ezt az eredményt? – Előtte részt vettem a németországi nemzetközi edzőtáborban, ami kiválóan sikerült, mert jobban megismerhettük a többi ország versenyzőit és jól éreztük magunkat együtt, viszont eléggé elfáradtam, mivel leginkább erőnléti tréningeket végeztünk. A Seregszemle előtt nem tudtam mindezt kipihenni, így nem sikerült hoznom a formám. Többre is képes lehettem volna, ezért nem vagyok rá nagyon büszke. – Viszont az azt megelőző, Kristyán Zsuzsa-emlékversenyre annál is inkább az lehetsz, mert egyéni csúcsot döntve, 582 fával, megnyerted a viadalt. – Erre az eredményemre vagyok a legbüszkébb az eddigiek közül. Amikor felmentem gurítani, éreztem, hogy nagyon jól megy a játék, a golyók is jó helyre mentek, de nem számítottam rekordra, ezért nagyon meglepett. Az eredménytáblára nézve, azt hittem hibás a kiírás. Nem számoltam rekorddal, mert a pályán csak arra törekszem, hogy jól teljesítsek, pontot szerezzek és élvezzem a játékot. – Milyen gondolatok járnak a fejedben egy-egy dobás előtt? – Még nekem is furcsa, de szinte kántálom magamban a soron következő lépéseket: egyenesen menjek ki a deszkán, a golyót a deszka közepére tegyem le, egyenesen lendítsem a kezem, rendesen utánanyúljak, mert csak akkor megy oda, ahová kell. Ez sokat segít, mert fejben dől el minden, így mentálisan borzasztóan ott kell lenni; kizárni a külvilágot és csak a pályára koncentrálni. Arra, ami előtted van. Jobban számít, mint a fizikai erőnlét. – Ha azt kérdem: teke vagy bowling? – Én egyértelműen azt válaszolom: teke. Nehezebb sportág. Azért gondolom így, mert habár a bowlinggolyónak nagyobb a súlya, van rajta fogás, nem úgy, mint a tekegolyón. És talán a pálya felépítése is más, mert a bowlingosok könnyebben dobnak kilencest, tízest, míg nálunk nehezebb ledönteni egyszerre az összes bábut. A bowling bulisportnak jó, a teke komolyabb játék. Nagyobb tradíciói vannak Magyarországon, és nemzetközi szinten is elég jó eredményeket érnek el a magyarok. Kevesen tekéznek az országban és én azokhoz tartozom, akik tovább szeretnék vinni ezt a hagyományt, s megmutatni, hogy még lehet benne sikereket elérni. – A szabadidődet mivel töltöd? – Sokat vagyok a barátaimmal például a Rába parton, unatkozni sosem szoktunk. Aztán a tanulás sem maradhat el. Reálszakra járok a Révai Miklós Gimnáziumban, ami azt jelenti, hogy többségben van az órarendemben a fizika, kémia, matek. Sok készülést igényel, ami nem egyszerű heti háromszor egy órás tekeedzések mellett. Egyébként most éppen azt gyakorlom, hogy egyenesebben menjek ki a deszkán, mert nagyon húztam a cipőmet, így az első fára dobálok, és az állásokra is erősítek. – A családod és a barátok mit szólnak ahhoz, hogy ennyire komolyan veszed a sportot? – A szüleim teljes mértékben mellettem állnak. Ha mélyponton voltam, mindig segítettek túljutni rajta, biztattak a folytatásra. Bár néha megemlítik, hogy sok időmet elveszi, keveset vagyok otthon, de megértik, hogy ez milyen fontos számomra. Az osztálytársaim is eljönnek a meccseimre, mindig szurkolnak, és velem együtt örülnek a sikereknek.