Olimpiai bajnokokat nevelne

Folyamatos szakmai egyeztetések, találkozások edzőkollégákkal és ismerkedés a hazai viszonyokkal – zsúfolt program jellemezte az úszók október elseje óta hivatalban lévő utánpótlás-kapitányának, Törös Károlynak az első hetét. A Dél-Afrikából hazatérő szakember nem akármilyen célt tűzött ki maga elé: olimpiai bajnokokat nevelne.

reb – Hogyan telt az elmúlt egy hete, amióta megkapta kinevezését az utánpótlás-kapitányi posztra? – Mivel jelenleg külföldön élő magyar állampolgár vagyok, elsősorban papírok után rohangáltam. Emellett persze igyekeztem minél jobban feltérképezni a hazai viszonyokat, többször is egyeztettem Kiss László szövetségi kapitánnyal, dr. Szabó Tünde főtitkárral és Selmeci Attilával, a szintén frissen kinevezett szakfelügyelővel. A Komjádiban dolgozó edzőket már végig is látogattam: a többségüket ismerem, akiket nem, azoknak bemutatkoztam, felajánlottam segítségemet.

– Mit tapasztalt? – Nagyon jó benyomást tettek rám az edzők. Sok köztük a fiatal, ami jó, mert ők vélhetően motiváltak, sikeréhesek. Azt látom, hogy a lehetőségekhez képest remek munkát végeznek. Viszont probléma, hogy nem elegendő a vízfelület, egy-egy pályán túl sok gyereknek kell úsznia. Az elmúlt években több új klub jött létre, ami persze örvendetes, de csak tetézte ezt a gondot. Ezen nehéz segíteni, s bár próbálunk további pályákat bérelni, az uszodák zsúfoltak, igazi áttörést új létesítmények megépülése jelentene. Törös Károlyt nemcsak az úszószakemberek, de a vízilabdázók is jól ismerik: ő maga még 55 évesen is aktívan játszott, korábbi állomáshelyén vízilabdaedzőként is dolgozott. Nem csoda, hogy szombaton – Horkai György és dr. Szívós István társaságában – a Margitszigeten nézte meg a KSI-Vasas ob I-es mérkőzést. „Nem megszokott, hogy a kettő így együtt jár. Viszont nekem szívem csücske a vízilabda is, Kemény Dénes idejében a válogatottal is dolgoztam." – Azt már tudjuk, hogy mi az új szakfelügyelő, Selmeci Attila dolga, de hogy néznek ki az ön mindennapjai? – Óriási lépés, hogy a két poszt elvált egymástól, mert mindkettővel rengeteg a munka. Ha belegondolok, hogy Güttler Károly ezt eddig egyedül csinálta… Az adminisztrációt ettől függetlenül én sem úszom meg, de rugalmasabb lesz az időbeosztásom. Járom a vidéket, a héten például Győrbe utazom, tartom a kapcsolatot az edzőkkel, klubokkal, régióvezetőkkel. Ráadásul a hét régióból kettőt, az észak-alföldit és a közép-magyarországit én vezetem. Emellett nyilván a gyakorlati munkában is részt akarok venni, edzéseket szeretnék tartani: a sztreccsing területén szerintem mindenképpen tudok új dolgokat mutatni. A legfontosabb, hogy összefogjam az edzőket, és csapatot teremtsek. – Ahogy beszél, minden szavából tettvágy és kiapadhatatlan energia árad. – Magam is úgy érzem, Tünde mondta is, jó látni, hogy ennyire lelkes és aktív vagyok. Azért is örülök a sok fiatal edzőnek, mert remélem, hogy bennük hasonló ambíció és lelkesedés buzog. Ahhoz, hogy olimpiai bajnokokat neveljünk, partnerek kellenek, viszont akiben nincs meg legalább ennyi elhivatottság, azokkal nem tudok dolgozni. Őket vagy ösztönözni próbálom vagy kikerülni. – S mi a helyzet az „alapanyaggal”? Egyáltalán, mennyire ismeri az utánpótlást? – Mindig is követtem a fiatalok szereplését, azokat mindenképpen ismerem, akiknek Európában vagy világszinten jegyzett eredményük van. Persze, a tizenegy-tizenkét éves korosztályt még nem, de erre van időm. Amikor Dél-Afrikában dolgoztam, mindig fontos viszonyítási pont volt számomra, ha a tanítványaim megelőzték a magyarokat. Az úszóim általában jól szerepeltek, a név pedig kötelez. Ráadásul, ha odakint sikerült, akkor itt, ahol rendkívül szisztematikus képzés folyik, muszáj mennie! A Spartacus-modell Az új kapitány tisztelettel és elismeréssel beszél a Kiss Lászlóról. „Nagy az egyetértés köztünk, de ez nem is csoda, hisz az ő módszereit vettem át. Példaértékű, amit a Spartacusban véghez vitt a nyolcvanas-kilencvenes években, így kellene működjön a képzés az egész országban. Létfontosságú, hogy az utánpótlás-nevelésben technikailag, szakmailag és emberileg legkiválóbb szakemberek dolgozzanak, ő pedig akkoriban odavette Kiss Miklóst, és csak meg kell nézni, micsoda tehetségek kerültek ki ebből a műhelyből.” – És látja már, kikből lesznek a jövő olimpiai bajnokai? – Neveket még nem szeretnék mondani, de már vannak kandidálók. Fontos egyébként, hogy bátran nyúljunk a fiatalokhoz, hiszen a világban is ez a tendencia. Egerszegi Krisztina 14 évesen lett olimpiai bajnok, de említhetjük a litván Ruta Meilutytét, aki 15 évesen győzött Londonban. Vagy elég Gyurta Danira gondolni, aki szintén 15 évesen lett ezüstérmes az athéni ötkarikás játékokon, ez fiúk között olyan teljesítmény, ami párját ritkítja. Nem szabad azt mondani a gyerekekre, hogy túl fiatal: ha szellemileg és fizikálisan is kellően érett valaki, bátran az idősebbekkel együtt kell felkészíteni. – Ennek kedvez, hogy átfogó program indul a tehetség felismerésére és gondozására. – Mindenképpen. Nagyon fontosnak tartom, hogy kicsit kívülről jött emberként felhívjam a figyelmet valamire: az utánpótlás szervezése, az edzők és úszók munkája világszínvonalú. Ebben meg kell erősíteni őket, mert úgy néz ki, mintha ezt nem is tudnák. Amúgy is pozitív szemléletű ember vagyok, ezeket akarom kiemelni, nem hiszek a világszerte ismert magyar pesszimizmusban. Fiatalokkal dolgozom, fiatalos az életmódom is. Más ember 71 évesen a visszavonulását tervezgeti, én munkás terveket szövögetek. – Ha évek múlva arról beszélgetnénk, mit ért el kapitányként, mivel lenne elégedett? – Kiváló csapat jött össze a szövetségben, mindenki nyerő típusú, az edzők jók, adott az anyagi bázis a kiemelkedő úszók jutalmazására és motiválására, ezért azt mondom, csak akkor lennék elégedett, ha több olimpiai bajnok is kikerülne a kezem alól!