Zenecsere, avagy Nirvana helyett Aaron

Péni István kilőtte magát Nandzsingba. A MOL Új Európa Alapítvány támogatottja Moszkvában első lett a kvalifikációs viadalon, 10 méteres légpuskában, ezzel indulási jogot szerzett a nyári ifjúsági olimpiára. Pedig most nem is a megszokott Nirvana zenélt neki.

Szegő Tibor A mindig mosolygó 17 éves sportoló az UTE lőterén, a szokásos eleganciával öltözve vár. Az edzést már befejezte, csak az interjú miatt maradt még. Persze most is vidám, de meg is van rá minden oka, hiszen egyedüli sportlövőként képviselheti hazánkat a nyári ifjúsági játékokon. – Kezdjük az elején! Milyen volt a szállás, az ellátás az oroszországi válogatón? – A hotel tűrhető volt, de a kaja csapnivaló. Bármit ettünk, marhát, csirkét, mindennek hal íze volt. Nem tudom, hogy sikerült ezt összehozni a szakácsoknak.

– Kik voltak az ellenfeleid? – Szinte mindet ismertem, hiszen a nemzetközi versenyeken rendre egymás ellen küzdünk. Volt olyan, akivel már többször is döntőztem, a mezőny elég erős volt. Néhány percig elbeszélgetünk arról, hogy a sportágban mennyit számít, ha valaki ismeri ellenfeleit. Birkózásban, ökölvívásban értelemszerű, hogy ha már küzdöttem valakivel, akkor tudom, miben jó, miben gyengébb, de a sportlövészet ebből a szempontból speciális sportág. István elmondja: azért fontos kitanulni az ellenfeleket, mert ebben az esetben tudhatjuk róluk, hogy nyugodt vagy ideges típusok, így számolhatunk azzal, hogy a döntőben hideg fejjel lőnek, vagy netán elizgulják. Megtudom azt is, hogy miután ismerte horvát vetélytársát, tudta róla, hogy ingadozó teljesítményt nyújt, és a végén ő lett a második a mi fiúnk mögött. – Kitől tartottál? – Az egyik szerb fiútól féltem, azt hittem, hogy vele maradok kettesben a végére, de hetedikként kiesett, valószínűleg nem bírta idegileg. – 620,9-cel jutottál a döntőbe a második helyen, az első pedig 621,4-es eredménnyel. Ez gyakorlatilag nem különbség. – Így van, ez kicsit meg is nyugtatott.

– Mit tud magával kezdeni az ember, amíg a döntőre vár? – Átmentem arra a lőtérre, ahol a döntő zajlott, és próbáltam ráhangolódni. Kikapcsoltam, zenét hallgattam. – Milyen muzsika nyugtat meg ilyenkor? – Nálam minden versenynek van saját zenéje. Erre Paul Kalkbrenner német DJ Aaronját választottam. – Nem mondhatnám, hogy színes, változatos dallamvilág... – Nem, de az utóbbi egy évben mindig a Nirvanát hallgattam. Lehet, hogy ha most is azt teszem be, akkor még jobban lövök, de ez persze csak vicc, ennyire nem hiszek ezekben a dolgokban. – A döntőre már tudtad, hogy nandzsingi utazó vagy, hiszen két szerb és két horvát is bejutott, és hat kvóta volt szabad, országonként egy. – Ez a tudat sokat számított. Fel is dobott, jól ment a lövés, a tizenhetedikig nem is volt hibám, ráadásul a hatodik után már az első helyen álltam, aztán eljött a pillanat, amikor már három körrel vezettem, szóval minden a legnagyobb rendben volt. Már el sem tudtam volna veszteni az első helyet. – Elmondva egyszerűnek tűnik. De ha a döntő előtt már kijutottál az olimpiára, hogy tudtad annyira összeszedni magad a nagy öröm közepette, hogy a finálét is hozd? – Nagyon le akartam győzni a többieket. Jobb akartam lenni náluk, ez komoly tolóerő. Ez működik majd bennem Nandzsingban is, mert az ember életébe csak egy ifjúsági olimpiai fér bele, én pedig már megnéztem a hivatalos videót, és nagyon várom, hogy utazhassak. Péni István edzőjétől, Kissné Oroszi Edittől megtudtuk, hogy tanítványa nyolc nappal a verseny előtt utazik Nandzsingba, így az átállással nem lesz gond, ám a szakember a várható helyezésről nem kívánt jóslatokba bocsátkozni.