UtánpótlásSport
2024. december 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2014-11-05 21:56

Meglepetésleány

Kovács Zsófia kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatott a felnőttek mesterfokú bajnokságán. A tizennégy éves dunaújvárosi versenyző gerendán és talajon is megelőzte a békéscsabaiak kitűnő tornászát, Makra Noémit.

Pusztai Viola Kevesen hitték volna, hogy a Békéscsaba kitűnőségét, Makra Noémit hazai pályán bárki is legyőzheti a mesterfokú bajnokságon. A dunaújvárosi Kovács Zsófia sem gondolt erre, a tervei között csupán az szerepelt, hogy valamelyik szeren dobogóra álljon. – Noémi után következtem gerendán, aki leesett a gyakorlata közben, de még így sem voltam biztos benne, hogy nyerhetek. A selejtezőből ugyan elsőként jutottam tovább, de ott én is leestem a szerről, így a döntőben csak arra koncentráltam, hogy hibátlanul mutassam be a gyakorlatomat. Meglepett, hogy győztem, de egyúttal felszabadultan versenyeztem talajon, amelyen szintén bajnok lettem. Álmodni sem mertem arról, hogy ez sikerülhet. A tizennégy éves tornász először indult a felnőttek között, de azonnal felhívta magára a figyelmet a teljesítményével. A gerendán és a talajon szerzett elsőség mellett egyéni összetettben és kedvenc szerén, felemás korláton is második lett.

Kovács Zsófia nemcsak a mesterfokú bajnokságon, de pár héttel korábban az országos utánpótlás-bajnokságon is remekelt. A juniorok versenyében megnyerte az egyéni összetettet, illetve felemás korláton és talajon diadalmaskodott. Gerendán, valamint ugrásban a KSI versenyzője, Honti Kitti állhatott a dobogó tetejére.

Nagycsoportos óvódásként kezdett tornázni, időközben belekóstolt az atlétikába is, de ahogy mondta, szereti ezt a sportágat, így emellett maradt. A Dunaferr SE-ben Joó Gabriella és Trenka János irányításával éri el a sikereit. Eddigi eredményei közül a junior Európa-bajnokságon egyéni összetettben elért 19. helyezére a legbüszkébb. – A héten Párizsban veszek részt nemzetközi versenyen. Nem tudom milyen lesz a mezőny, de mindenképpen szeretnék ott is dobogóra állni.

A tornászok mesterfokú bajnokságán a nők egyéni összetett versenyét a békéscsabai Makra Noémi nyerte. A tizenhat éves tornász ugrásban és felemás korláton is győzött, gerendán második, talajon pedig harmadik lett. A versenyt követően elmondta, hogy a világbajnokság után fáradtan állt a szerekhez, talajon kihagyta a szaltót a gyakorlatából, mert nem szeretett volna újra megsérülni, így inkább nem kockáztatott. A gerendára pedig jobban kell figyelnie, mert az utóbbi időben többször is leesett róla.