2014-12-08 19:23
Sikereket hozott a Mikulás
Magyar sikerek születtek az immár nyolcadik alkalommal megrendezett budapesti Mikulás-kupán. A tizenhat éves Tóth Ivett a felnőttek között diadalmaskodott, míg a junior leányok versenyében Medgyesi Fruzsina végzett az élen. A Carolina Moscheni, Lukács Ádám jégtáncos pár magabiztosan nyert a juniorok között.
Pusztai Viola Karácsonyi hangulat lengte körül a budapesti Gyakorló Jégcsarnokot december első hetében, ahol immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Mikulás-kupát. A szervezők ünneplőbe öltöztették a jégpályát: míg a mennyezetről karácsonyi díszek, köztük fényes papírból készült csillagok lógtak, alattuk a jégen huszonnyolc ország mintegy 450 versenyzője mutatta be programját a viadalon, amelyen első ízben felnőttek is indulhattak. A juniorkorú Tóth Ivett az után, hogy az osztrák Ice Challenge-versenyen a szeniorok között harmadik lett, a Mikulás-kupán is ebben a mezőnyben indult. A nézőket lenyűgözte a bájos korcsolyázó, és az edzője, Sebestyén Júlia is elégedett volt vele. Elmondta: Ivett nemrég korcsolyát cserélt, ezért a rövidprogramjában kevesebb tripla szerepelt, de így is szépen futott. Mint ahogy a kűrben is, amelyre a kapott 101.52 pont majdnem néggyel több, mint az előző versenyen. Ez pedig összesítésben 150.37 pontot és az első helyet jelentette a tizenhat éves leánynak. – A rövidprogramban elmaradtam az idei legjobb eredményemtől, az ugrások nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna. A kűr sem volt hibátlan, de összességében szép pontszámokkal zártam a versenyt. A korim csak egy-másfél hetes, még elég új, remélem, hogy az országos bajnokságra már teljesen be tudom törni – értékelt a verseny után. Pénteken nemcsak Ivett győzelmének tapsolhatott a műkorcsolyázásért rajongó közönség, hanem a juniorok között élen végző Medgyesi Fruzsinának is. Összesítésben 124.48 pontot ért el, ez több mint tízzel volt jobb, mint a mögötte végző Bátori Júliáé (113.07). Mindkét leányt a Tokaji-Kulcsár Zsófia, Tóth Zoltán kettős edzi, akik nagyon elégedettek voltak versenyzőikkel, különösen azért, mert Fruzsina a felnőttek között is a második lett volna. Bár a junior fiúk nem kerültek dobogó a közelébe – a legjobban szereplő Maszljanko Alexander a hetedik, Borovoj Alexander pedig kilencedik lett –, mégis fontos pontokat gyűjtöttek a téli EYOF-on való indulásért, amelyért a leányok közül jelenleg négyen, a fiúktól pedig hárman küzdenek. A juniorok jégtáncosok versenyében húsz pár indult, köztük három magyarral. Az osztrák Ice Challenge-győztes Carolina Moscheni, Lukács Ádám kettős már a rövidprogram után az élre állt, amelyre 56.95 pontot kapott, a kűrt pedig 88.66-ra értékelték a bírák – mindkettő magasabb, mint amit Ausztriában elértek. A közönségkedvenc magyar-olasz páros magabiztosan nyerte meg a Mikulás-kupát az orosz Rumjanceva, Rjabcsenko és a német Müller, Dieck kettős előtt. – Nagyon élveztük, hogy hazai pályán korcsolyázhattunk, a közönség fantasztikus volt. Úgy gondolom, hogy minden versenyünk nagy kihívás. Amikor sikerül a céljainkat elérni, mindig nagy boldogsággal tölt el. Természetesen nagyon szerettünk volna itthon jól teljesíteni, és ez most sikerült – mondta Ádám, akivel Carolina is egyetértett. – Elégedettek vagyunk az eredménnyel, mindkét programunkat úgy csináltuk meg, ahogy szerettük volna. A szurkolók végig támogattak minket, élvezték az előadásunkat, ez még több energiát adott. A kisebbekről is érdemes szót ejteni, hiszen szép sikereket arattak. Mindjárt az első napon Zsembery Katinka megnyerte a Chicks Girls 2006-os kategóriát, Gál Zoé pedig a Cubs Girls 2004-et. Mindketten Sebestyén Júlia tanítványai, aki nemcsak rájuk, hanem a Chicks Boys 2007-ben diadalmaskodó Horváth Milánra is nagyon büszke. Külön kiemelte Nagy Dóra (Basic Novice A1) harmadik helyét, amely azért értékes, mert a harmincfős mezőny igen erős volt. Dicsérte a másodikként végző Csiszér Emesét (Basic Novice A2) is. A leányok mezőnyében Árvai-Vass Léna (Basic Novice A3), Daher Paula (Basic Novice B) második, míg Fülöp Gréta (Basic Novice A3), Osváth Zsuzsanna (Advanced Novice), Vargha Lilla (Cubs Girls 2005) a harmadik helyen végzett. A fiúk Basic Novice B kategóriájában Szoboszlai Tamás első lett, míg a dobogó második fokára Csáki Benedek állhatott fel. Az ifjú jégtáncos pár, Kedves Katica és Búcsú Ákos szintén második lett.