Serdülőkarrier

Az év legjobb serdülőjátékosának választották, noha jó ideje az ifjúságiak és felnőttek között remekel. A tizenhat éves Gábor Marcellről már évekkel ezelőtt azt jósolták, hogy szép jövő vár rá, s eddigi pályafutása megerősíti a kézilabda-szakemberek véleményét.

reb „Óriási karrier előtt áll, mert vitalitása, akaratereje, játékintelligenciája jóval társai előtt jár” – jósolta Gábor Marcellről még évekkel ezelőtt az akkor a serdülőválogatott mellett dolgozó, korábbi válogatott kézilabdázó, Csoknyai István. A márciusban 17. születésnapját ünneplő tehetség az eltelt időben sem tűnt el a szakemberek szeme elöl, sőt. Nagyjából fél éve ő is kivette a részét abból, hogy a férfi utánpótlásban hosszú idő utána először érmet, ezüstöt szerezzen világversenyen a korosztályos válogatott. A serdülőkorú balátlövő az Eb-n az egy-két évvel idősebb ifjúságiak között tette jól a dolgát.

Útja Ercsiből indult. Labdarúgással kezdett, ám a kézilabdázók szerencséjére pályát váltott. Először 20-22 évesekkel játszott az NB II-ben, majd Százhalombattára tette át a székhelyét. Innen újabb két esztendőt követően a Ferencvároshoz igazolt, ám ez csak röpke átmenetnek bizonyult. Történt ugyanis, hogy még a nyári felkészülés alatt, a rangos utánpótlástornán, a Cell-kupán az akkor veszprémi edző, ifjabb Kiss Szilárd kiszúrta őt. A királynék városába invitálta, s ahhoz sem volt rest, hogy a családot is meglátogatva győzze meg a játékost. – Valójában akkor jöttem rá, hogy tényleg van értelme kézilabdázni – emlékezik Gábor Marcell. – A Veszprém nagyszerű csapat, ha hívtak, lehetett bennem fantázia. Jó szívvel gondol vissza az ott töltött három évre, ám az utolsó esztendőben kicsit felfordult minden, edzőváltás is volt, és már nem érezte otthon magát. Az is kiderült számára, hogy az eredménykényszer miatt csak már befutott klasszisokkal szerepelő felnőttcsapatba gyakorlatilag lehetetlen bekerülni. Ezt megerősítette az is, hogy az előző szezonban az NB I/B-ben győztes, fiatalokból álló veszprémi gárdából is szinte mindenki továbbállt, mert nem volt helyük a „nagyok” között. Ezzel párhuzamosan egyre több jót hallott a Tatabányáról. Válogatott társai, Juhász Ádám és Bartók Donát is csupa jót mesélt, ráadásul a tatabányai ifjúságiak edzője, Nagy Péter is megkereste. – Még játszottam is ellene, ismertem őt, tudtam, mire képes. Őszintén szólva, még több fantáziát is láttam benne, mint amit Veszprémben mutatott. És valóban azt kaptam, amire titokban számítottam. Hihetetlenül szorgalmas, figyelmes, sosem szól vissza, ha kell, a felnőttek tréningjét is beleszámítva napi háromszor gyakorol. Nem véletlen, hogy a Vladan Matics vezetőedző is számít rá. Kedvezhet neki, hogy Tatabányán a saját nevelésű, utánpótlás-játékosokra építünk. És a nemrég a 2014 legjobb fiú serdülőjének választott balátlövő jól is érzi magát klubjában. Bár még kicsit szoknia kell a gyors tempót, biztos benne: ideális helyre került. Kezdi otthonosan érezni magát a felnőttek között is, pedig az elején azt sem tudta, hova kapkodja a fejét, amikor Ivo Diaztól érkezett labda, vagy éppen Katzirz Dáviddal és Harsányival játszott össze. – Mindig is szerettem idősebbek között szerepelni, még ha ez nem is egyszerű. A felnőttek elfogadtak, bár talán még bennük van, hogy jóval fiatalabb, és persze tapasztalatlanabb vagyok. Én is közeledtem feléjük: ugyanúgy felnézek rájuk, viszont már nem illetődöm meg annyira, hogy egy csapatban kézilabdázunk. Marcell távlati tervek között a Bundesliga szerepel, egyelőre azonban Tatabányán és a válogatottban akar jól játszani.