2015-02-05 16:15
Egész éves lendület
Február 17-én adják át „Az év műhelye"-díjat, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított a „A hónap műhelye”-elismerés tizenkét nyertese közül érdemelhet ki valaki. Honlapunk sorozatban mutatja be a győzteseket, elsőként a januári díjazott Jászkun Volán SC asztalitenisz-szakosztályát.
UP-info A Jászkun Volán SC asztalitenisz-szakosztálya a tipikus példája a szerény körülmények között, mégis rendkívül eredményesen dolgozó utánpótlás-nevelő műhelyeknek. Az 1992-ben alakult szolnoki klubban csupán két edző – Szöllősi Péter és Molnár László – foglalkozik a gyerekekkel. Két teremben hat-hat asztalon gyakorolnak, ám a korábbi „garázsprojekt” odáig fejlődött, hogy az elmúlt évben ifjúsági olimpikonnal is büszkélkedhetett. 2014 januárjában sikert sikerre halmoztak a kisegyesület fiataljai, amelynek eredményeként megnyerték a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Szudi Ádám a portugáliai Vilanova de Gaián rendezett ifjúsági olimpiai selejtezőtornán bejutott a legjobb négy közé, így kvótát szerzett a nyári, nandzsingi játékokra. A korosztályos Budapest-bajnokságon – amely az év első országos ranglistaversenye volt – Molnár István Patrik aranyérmes lett serdülő egyesben, párosban és ifjúsági párosban is. Nagypál Márta serdülő párosban az első, egyesben a harmadik helyen végzett. Nővérével, Csillával bronzérmes lett ifjúsági párosban, s nem akármilyen szenzációt okozva másodikként zárta az idősebb korosztály egyes versenyszámát is. Ugyanott Nagypál Csilla a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az eredménysor nem túl rövid, s az év éppen csak elkezdődött. A legnagyobb nemzetközi sikereket egyértelműen Szudi Ádám érte el, aki Ecseki Nándorral párosban megnyerte a spanyol és a lengyel ifjúsági nemzetközi bajnokságot, majd az olaszországi korosztályos Európa-bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott, megvédve ezzel a címét (2013-ban Lakatos Tamással győzött – A szerk.). Az ifjúsági olimpián egyesben 19., Imre Leilával vegyescsapatban 17. lett. Tagja volt a decemberi sanghaji ifjúsági világbajnokságon hetedik helyezett csapatnak – ekkor már a német TTC Bietigheim-Bissingen játékosaként. Az Európa-bajnokságon Nagypál Márta a leány serdülőcsapat tagjaként ugyancsak érmes helyen zárt, a harmadikon. Az olasz újonc nemzetközi bajnokságon egyesben végzett ugyanebben a pozícióban, továbbá 2014-ben ebben a korosztályban négy hazai ranglistaversenyen diadalmaskodott. Nővére, Csilla az Eb-n párosban ötödik, a spanyol ifi nemzetközin második, a szlovákon pedig első lett Imre Leilával. Molnár István Patrik is megcsillogatta tudását a nemzetközi mezőnyben: tagja volt a spanyol serdülő nemzetközi bajnokságon győztes csapatnak. Egyesben az ötödik helyen végzett, míg az Eb-n kilencedik lett. Korosztályában megnyerte a hazai bajnokságot. A Jászkun Volán SC versenyzői az új évet is remekül kezdték. A Budapest-bajnokságon Nagypál Márta duplázott: serdülő egyesben és Harasztovich Fannival párosban is diadalmaskodott. Molnár István Patrik pedig Balázs Bence oldalán nyerte meg az ifjúságiak párosversenyét. Az eredmények alapján az egyesület így esélyesnek számít, hogy a február 17-i „Az év műhelye"-díj gálaestjén az ő neve szerepeljen a győztest tartalmazó borítékban. A győztesről ITT számoltunk be, az átadóról készült videós összefoglalót ITT találja.