Kis falu sztárja

A kupadöntő bronzmeccsének legeredményesebb játékosaként nem érzi, hogy bombaformában játszott. Szerinte azért nyertek, mert csapatként nem adták fel a meccset. Krupánszki Olivér arról is mesélt, milyen érzés alig kilencszáz fős település röplabdázójának lenni.

Nagy-Pál Tamás Dág lélekszáma az ezer főt sem éri el, ezért is különleges, hogy a kicsiny falu csapata sorozatban harmadszor szerzett bronzérmet a Magyar Kupában. A harmadik helyért rendezett mérkőzésen aratott sikerből alaposan kivette a részét Krupánszki Olivér, aki mindössze 19 éves, de 25 ponttal csapata legeredményesebb játékosa volt.

Őt kérdeztük: „Fantasztikus érzés ez a siker, főleg, hogy kétszer is szetthátrányból tudtunk felállni. A végletekig kiélezett, szoros mérkőzés volt, bronzmeccshez méltó. Kicsit zavartan kezdett a csapat, ami talán annak is betudható, hogy ismeretlen teremben játszottunk, furcsa volt még a talaj. De végig koncentráltunk, így a hibáinkat is sikerült kompenzálnunk.” A tehetséges szélsőütű tíz éve ismerkedett meg a sportággal Tatabányán, első edzésére a szintén röplabdázó édesapja vitte el. Négy éve tagja a Dág felnőttcsapatának, és ez már a második szezonja kezdőként. A tavalyi bronzmeccsen is pályára léphetett: „Az sima volt. A pályafutásom során soha nem játszottam akkora téttel bíró meccset, mint a mostani, ami ennyire kiélezett lett volna.” Amikor arról kérdeztük, minek köszönhette a találkozón kiváló teljesítményét, szerényen válaszolt: „Egyáltalán nem éreztem magam bombaformában. Csak ponterős voltam, az ütőformán volt jó, azon kívül hoztam a magamtól elvárhatót. Azért nyertünk, mert csapatként egy pillanatra sem adtuk fel a meccset. Végig arra törekedtünk, hogy kihozzuk magukból a maximumot, még ha ez nem is mindenkinek sikerült. Fordulópont volt, hogy a végén mi nem rontottuk el a nyitásainkat, és a fogadásunk is feljavult.” Vagyis sikerült betartaniuk Szauter Ferenc vezetőedző utasításait, aki éppen erre a két tényezőre hívta fel a figyelmet a vesztes szettek után. „Azt mondta, hogy a fogadásra figyeljünk, a feladónk meg osztogassa jobban a labdákat. Arra kért, hogy merjünk vállalkozni a nyitások során, s üssünk rá rendesen a labdára. És persze végig biztatott minket, ahogy a csapattársak is.” A játékost arról faggattuk: jellemző-e volt rá korábban is, hogy így a hátára vette a csapatot? „Volt már rá példa, de van, hogy más válik vezérré. Viszont inkább az a jellemző, hogy nagyon együtt vagyunk, nem egy-egy játékosnak kell kiemelkedőt produkálnia.” És hogy a történet teljes legyen: Krupánszki sérüléssel vállalta a játékos. „Évek óta rakoncátlankodik a vállam, és két hete ismét kijött. Szerencsére, be tudtam melegíteni úgy, hogy nem zavart. Inkább a meccs után szokott fájni, amikor kihűl.”

Azon, hogy ne a vállára figyeljen, a hangulat is sokat segíthetett, hiszen röplabdamérkőzésen ritkán tapasztalható körítés fogadta a csapatokat. „Csodálatos volt a teli csarnok, remek érzés így pályára lépni. Tényleg nagyon odatette magát a szövetség, hogy flott legyen az egész. A tavalyi döntő sem volt rossz Békéscsabán, de a mostani a hangulata egészen kivételesre sikeredett.” Ha csak kicsiben is, de hazai pályán is hasonlóban szokott része lenni a csapatnak, hiszen Dág apraja-nagyja a csarnokban szurkol a helyi hírességeknek. „Mondhatni, hogy ilyenkor a falu sztárjaivá válunk, még ha legtöbben nem is vagyunk ide valósiak.” A Dunaferr elleni győzelmével a Dág közben megszerezte a harmadik helyet a bajnokság alapszakaszában is. „Elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel. Remélem, hogy a rájátszásban is így folytatjuk, és megtartjuk ezt a pozíciót, ami teljesen reális szerintem.” Nemrég a versenybizottság elnökével, Mezei Zoltánnal beszélgettünk (ITT olvasható), aki elmondta: azért hiányoznak az NB I-ből a felnőtt játékosok, mert a fiatalok perspektívát nem látva visszavonulnak, vagy külföldre menekülnek, akár az olasz harmadosztályba is, mert ott nem kell dolgozni az élsport mellett. „Nem terveztem még el, hogy mi lesz később. Egyelőre technikusi képzésre járok Tatabányán, egy év múlva lesznek a vizsgáim. Utána is szeretném folytatni, de a profi sportoláson még nem gondolkoztam. Nyilván nagyon szívesen kipróbálnám magam külföldön, de nem érzem, hogy olyan szinten lennék, amilyennel huzamosabb ideig megállnám a helyemet.”