UtánpótlásSport
2024. december 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2015-03-11 13:45

Világesemények Budapesten új időpontban: 2017, 2019

Budapest a korábban elnyert 2021-es helyett a 2017-es vizes-világbajnokságnak ad otthont. Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország legnagyobb vállalkozásának nevezte az eseményt. Az ugyanarra az esztendőre tervezett junior-vébének fővárosunk 2019-ben lesz a házigazdája.

reb A sors különös fintora, hogy Magyarország kétszer is megünnepelhette a gyakorlatilag azonos világesemény rendezési jogának az elnyerését. Két éve, 2013-ban madarat lehetett volna fogatni Barcelonában a magyar küldöttséggel, hiszen a nemzetközi szövetség hazánkat bízta meg a 2021-es vizes-világbajnokság megrendezésével. Ma pedig a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök és Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója bejelentette: a 2017-es vb házigazdája lesz Magyarország. uszodakomplexumA mexikói Guadalajara anyagi okok miatt  februárban lépett vissza a 2017-es vb megrendezésétől, ekkor kellett hirtelen új jelentkezőt találni. Két héttel később jelezte Magyarország, hogy szívesen látná vendégül a vizes világ legjobbjait, és egyúttal a szenior vb résztvevőit. Korábban hazánk azonnal lecsapott a 2012-es, gazdátlan úszó Eb-re és a tavalyi junior nyílt vízi világbajnokság rendezésére. Az ezúttal lassabb reakció mutatja, rengeteg szempontot kellett mérlegelni. A pro és kontra listán aztán a 2017-es világesemény rendezése melletti érvek bizonyultak erősebbnek – nyilván az ország ezzel is bizonyítaná, hogy alkalmas a 2024-es budapesti olimpiai megrendezésére. A 2021-es vb-re új pályázatot írnak ki. Orbán Viktor Magyarország legnagyobb vállalkozásának nevezte a vizes-vb megrendezését. Elmondta, külön munkacsoport alakult a szervezésre. Kérdésre válaszolva azt is kijelentette, hogy a világbajnokság helyszíni fejlesztésével összekötve felújítják a Margitszigetet és a Dagályt, a sportágfejlesztés mellett városfejlesztés is zajlik a fővárosban. Magáról az eseményről és a fejlesztésről önálló törvényt kell elfogadnia a parlamentnek, utána lehet rögzíteni határidőket. Kiderült, hogy a változás miatt mégsem Budapest lesz a 2017-es junior úszó-világbajnokság a házigazdája, helyette a 2019-es korosztályos eménynek ad otthont. Az időpont módosulása kérdéseket vet fel a több mint egy éve indított a Jövő bajnokai-programmal kapcsolatban. Ugyanakkor az új felállásnak is van előnye, hiszen a több mint háromszáz, kiemelten menedzselt tehetség a 2019-es korosztályos vb-re még inkább beérhet, ráadásul a 2021-es felnőtt eseményen is versenyezhet – igaz, nem idehaza.