Bő húsz év alatt egybeforrt a lábtoll-labda és Újszász. Az úttörő, a hazai szövetség főtitkára, egyben a városi klub vezetője, Fehér János Európa-bajnoki címet cserélne arra, ha háromezren űznék hazánkban a sportágat.
reb A kilencven esztendős Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület öt szakosztálya közül a maga 22 évével a lábtoll-labda a legifjabb, pedig az 1993-as létrejöttével még így is megelőzte a legtöbb riválist itthon és világszerte. A hazai szövetség az újszásziak hathatós közreműködésével 1995-ben, míg a nemzetközi csupán 1999-ben alakult meg.
Ami a hazai kezdeteket illeti, szinte a véletlennek köszönhető, hogy a Szolnoktól nem messze fekvő, hat és fél ezer lakosú városban meghonosodott a különleges, tollaslabdához hasonlító, lábbal játszott sportág.
A korábban több műfajba is belekóstoló Fehér János olvasott a lábtoll-labdáról, majd tucatnyi lasztit rendelt, hogy az újonnan felépült városi tornacsarnokban az érdeklődők azokat is kipróbálhassák:
labtoll_labda02_feher_janos
– Hálónk sem volt még, de a gyerekek közé dobtam a labdát, és örömmel nyugtáztam, hogy egyből trükközni kezdtek vele. Korábban atlétikával és tollaslabdával is foglalkoztam, edzői végzettségem is van, így az ismereteim alapján edzéstervet állítottam össze, és foglalkoztam a fiatalokkal.
Már a rajt évében, 1993-ban hazai versenyt szerveztek, és a német nyílt bajnokságon is részt vettek. A lábtoll-labdát Peter von Rüden fedezte fel a kontinensnek, Kínából, ahol az még az időszámítás előtt megjelent (később belőle nőtt ki a tollaslabda), mi, magyarok pedig a németeknek köszönhetjük, hogy megismertük.
Idővel aztán a germán mestereket legyőzték a tanítványok. Noha idehaza nagyjából félezren űzik a lábtoll-labdát, Európában egyeduralkodók a magyar versenyzők. A kontinensviadalokon 42 érmet nyerhettek eddig a résztvevők, és csupán négyet szerzett meg más országbeli. A világbajnokságokon azonban rendre a kínai és vietnámi sportolók bérelik ki a dobogó első és második fokát. A legelső vb-t ugyanakkor Újszász rendezte 2000-ben, pedig később milliós kínai városok adtak otthont a jelenleg 25 országot számláló nemzetközi szövetség legnagyobb versenyének.
– Újszász jó példa arra, hogy bárhol meg lehet honosítani a sportágat – vélekedik Fehér. – Ahol bemutatót tartunk, érdeklődnek a gyerekek, és az elmúlt bő húsz évben legfeljebb stagnálást tapasztaltunk, visszaesést nem. Bár egyszer biztosan minket is elér, ami a legtöbb sportág problémája, hogy egyre kevesebb a sportolni vágyó fiatal.
Újszászon nagyjából 120 lábtoll-labdázót tartanak számon, százan utánpótláskorúak. A legeredményesebb hazai klub is az övék, Európa-bajnokokkal, vb-érmesekkel. Igaz, a szakember kontinensbajnoki elsőséget is elcserélne arra, hogy háromezren játsszanak az országban.
– Talán rosszul pozicionáltuk magunkat annak idején, hiszen a kisvárosok, falvak sportágaként határoztuk meg lábtoll-labdát, miközben azok az elmúlt években tönkrementek. Pedig különleges sportág a miénk, hasonló képességeket igényel, mint a labdarúgás, csak nem agresszív, így bárki játszhatja. A lányok is ügyesek, ráadásul az integrációban is segít, hiszen több roma játékosunk is van. Az évek előre haladtával pedig sosem a származás, hanem a játéktudás dönt.
