Kellenek a példaképek
A leköszönő Vetési Ivánt Kocsis Máté váltja a Magyar Kézilabda Szövetség elnöki székében. A pénteki közgyűlésen új elnökségi tagokat is választottak, az egyik alelnök pedig a korábbi olimpiai és világbajnoki második kapus, Pálinger Katalin lett, aki nagy elánnal vetné magát az utánpótlás fejlesztésébe.
reb Amikor Kocsis Máté nyolcadik kerületi polgármester kézilabda-szövetségi elnöki pozíciójáról még feltételes módban kellett beszélni, Pálinger Katalin neve már akkor is felmerült a leendő stáb tagjaként. Péntek délután kevéssel azt követően, hogy a közgyűlés ellenszavazat – és gyakorlatilag ellenjelölt – nélkül a szervezet élére választotta a 34 éves jogász végzettségű Kocsist, a korábbi nagyszerű kapus is elnyerte a maga pozícióját az új felállásban: Marosi Lászlóval együtt a szövetség alelnöke lett. – Már azelőtt, hogy megkaptam a megtisztelő feladatot, sokat foglalkoztam az utánpótlás kérdésével – kezdi a tőle megszokott bájjal, de határozottan a felnőttválogatott csapatmenedzsere. – A klub és válogatott melletti feladataim alapján is tudom, hogy mennyire fontos a korosztályos kézilabdázók képzése. Nagyon lényeges, hogy minél fiatalabb korban tudatosítsuk a játékosokban a válogatott rangját, a válogatottság eszméjét.Az elnökségben a női válogatottakért és a női utánpótlásért Pálinger és Radulovics olimpiai és világbajnoki ezüstérmesek felelnek. A férfiaknál a válogatottak és az utánpótlás ügye Marosi területe lesz. Oláh az amatőrök ügyének összefogásáért, Bardóczy a TAO-pénzekért, Győrfi a sporttudományért és az innovációért, Tállay a sportegészségügyért és a teljesítménymérésekért felel. (MTI)
Noha elmondta, nem voltak annyira magabiztosak, hogy részletekbe menő terveket dolgozzanak ki a megválasztás előtt, már vannak gondolatai arról, hogy milyen úton fejlesztené a sportág utánpótlását. Úgy gondolja, fontos lenne nagyjából harmincfős keretet kialakítani, amely tagjainak minden téren a legkiemelkedőbb körülményeket biztosítják: – Szerencsére, nagyon népszerű a sportág, sok országban űzik magas szinten, és a sikerről olykor apró nüanszok döntenek. Még egyeztetnünk kell a szakemberekkel, de el tudnám képzelni, hogy tizenöt-tizenhat éves kortól kiemelten menedzseljünk bizonyos keretet, hogy később a szövetségi kapitányoknak bőven legyen kikből válogatniuk. A taónak és számos, a bázis növelését szolgáló programnak köszönhetően széles az alap, Pálinger ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a mennyiségi bővítés mellett sikerüljön megőrizni az értékeket. Elmondása szerint abban lát némi problémát, hogy a széles bázisból nem mindig sikerült megtartani a fiatalokat, ezért a minőségi képzés irányába lépne el. Méltatta a magyar edzőket, ám ha rajta múlik, az edzőképzést is fejlesztik. Szerencsésnek tartja, hogy akár a válogatottat, akár a klubcsapatokat nézzük, a gyerekek könnyen találnak példaképeket, akik motiválhatják őket az élsportban. Fontosnak tartja a sportági klasszisokat, rajtuk keresztül (is) lehet ugyanis még több fiatallal megismertetni és megszerettetni a sportágat. Azt már csak mi tesszük hozzá, az alelnökök személyében éppen ilyen egyéniségek kerültek középpontba.A közgyűlésen Bódi Dezső főtitkár elmondta: a szövetség az elmúlt évben a korábbi, 2013-2014-es időszak hétmilliárdjánál több, nagyjából kilencmilliárd forint taótámogatást tudott a sportágba csatornázni. Jelentősen átszervezték a taórendszerüket, felgyorsították a különböző részfolyamatokat, annak is köszönhetően sikerült megvalósítani számos fejlesztést.