Befutott "U20-asok"

Bár mindenki reménykedett, a 2009-es U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatottból egyetlen játékos sem futott be karriert az európai topligákban. Annak kapcsán kezdtünk „nyomozásba”: az utóbbi évtizedben a korosztályos vb-ken érmes együttesek kétharmadából labdarúgók sora került a világpiacra.

Nagy-Pál Tamás Néhány hét múlva – hat év után – ismét a magyar válogatott részvételével rendezik az U20-as világbajnokságot. Most a legkevésbé sem lehetnek vérmes reményeink. És nemcsak a csoportellenfelek – Brazília, Nigéria, Észak-Korea – miatt, hanem az előzmények ismeretében sem. Ez a korosztály ugyanis a házigazda jogán automatikus résztvevője volt az U19-es Európa-bajnokságnak, amelyről úgy jutott el az új-zélandi vb-re, hogy az Ausztriától és Portugáliától elszenvedett vereség után legyőzte Izrael csapatát. Hogy a mostani keret tagjai mire viszik, majd kiderül. Hogy a 2009-es „hősök” mire vitték, azt tudjuk: jószerével semmire (ITT gyűjtöttük nemrég össze).

Pedig az egyiptomi tornát követő hurráhangulatban sokan már azt vizionálták, hogy hamarosan Németh Krisztián vagy Koman Vladimir góljait csodálhatják valamelyik európai csúcsbajnokságban. Ehhez képes Németh mostanában kezd magára találni, de már a tengerentúlon, az amerikai Kansas City színeiben, míg Koman majdnem egy év tengődés után aláírt Diósgyőrbe. Csupán Gulácsi Péterről (Salzburg), Megyeri Balázsról (Olimpiakosz Pireusz) és Korcsmár Zsoltról (Greuther Fürth) mondhatjuk el e pillanatban, hogy az NB I-nél erősebb sorozatban szerepel. De a nagy áttörés nem történt meg, egyikük sem tudott erős bajnokság meghatározó szereplőjévé válni. De tipikus-e a magyarországi helyzet? Az utóbbi évtized öt U20-as vb-jének dobogósait vizsgálva érdekes eredmény született: a magyaron kívül összesen négy olyan válogatottat találtunk a tizenöt dobogósból, amelynek keretéből egyetlen játékos sem szerepelt huzamosan az angol, a spanyol, a német, az olasz vagy a francia élvonalban. Közülük kettő – Brazília és Ghána csapata – szintén az egyiptomi tornán vitézkedett. Fájó szívvel állapítjuk meg tehát: feltehetően az volt az elmúlt tíz év leggyengébb U20-as világbajnoksága, hiszen az érmesek mezőnyéből senkiből nem vált híres futballista. A minősítést igazolja a 2005-ös, hollandiai vb, amelyen az argentin válogatott diadalmaskodott. A torna legjobb játékosa és gólkirálya Lionel Messi lett. De a Barcelona csillagának csapattársa volt többek között Pablo Zabaleta és Sergio Agüero (mindkettő Manchester City). Az ugyanott ezüstérmes nigériai gárda legnagyobb sztárja a Chelsea-vel BL-győztes Jon Obi Mikel, míg a harmadik helyet szerző brazilok olyan nevekkel büszkélkedhettek, mint a Bayern München védője, Rafinha, továbbá Mikel csapattársa, Filipe Luis vagy a Valenciában játszó Diego Alves. Két évvel később, Kanadában megint az argentinok nyertek, ismét új sztárok garmadát felvonultatva. Na meg újra Agüerót, aki valójában csak ekkor nőtt bele a korosztályba. Soroljuk: Sergio Romero (Monaco), Federico Fazio (Tottenham), Ever Banega (Sevilla), Alejandro Gomez és Maxi Moralez (mindkettő Atalanta), Mauro Zarate (QPR), Pablo Piatti (Valencia) és csak úgy, ráadásképpen Angel di María (Manchester United). A második helyen végző csehek keretéből nem került ki komoly klasszis. Nem úgy a bronzérmes chileiektől: Arturo Vidal a Juventus sztárja lett, Mauricio Isla éppen Torinóból igazolt a Queens Park Rangersbe, Gary Medel az Internazionale alapembere, Alexis Sánchez pedig már az Arsenal félelmetes szélsője. Az egyiptomi tornát már érintettük. Négy évet ugorva térjünk vissza 2011-be, Kolumbiába. A trófea a braziloknak köszönhetően maradt  a kontinensen. Szerepelt a csapatban bizonyos Danilo, aki jelenleg a Porto játékosa, de már hivatalos: a nyártól a Realban folytatja, miután a madridiak hozzávetőleg 30 millió eurót fizettek érte. A két legnagyobb csillag a Liverpoolban játszó Coutinhóból és a Chelsea-ben varázsoló Oscarból lett Az ezüstérmes portugálok  nem vonultattak fel későbbi spílereket, míg Mexikó az ötödik olyan együttes, amely nem „delegált” senkit a nagy bajnokságokba.

Utolsó állomásként elérkeztünk Törökországba, 2013-ba. A franciák győztek a PSG-ben futballozó Luvas Digne-vel, a Crystal Palace-ban szereplő Yaya Sanogóval és a fél Európa által csábított Juve-középpályással, Paul Pogbával. A második Uruguay és a harmadik Ghána keretét böngészve nem találunk még különösebben ismert neveket, de ez még változhat, hiszen a két garnitúrából összesen tizenkét fiatal keresi kenyerét a topligákban. Összegzésképpen megállapítható: noha a negatív magyar példa nem egyedi, szokványosnak semmiképpen nem nevezhető. A dobogós válogatottaknak csupán a harmada maradt későbbi csúcsligás játékos nélkül. Lesz ez még jobb is! – bizakodik a tántoríthatatlanul optimista szurkoló, a félénk realista viszont halkan azt kérdezi: „De mikor?”