Szorgalom, fegyelem

A román asztalitenisz-utánpótlás  több képviselője is Európa, sőt, a világ élvonalába tartozik. A sportiskolai rendszernek köszönhetően tömegek űzik a sportágat, így évente rábukkannak két-három ígéretes fiatalra. Csekő Sándor szerint a mentalitásuk és a munkabírásuk is más, mint a magyaroké.

Pusztai Viola Asztaliteniszben a különböző korosztályok világranglistái között szinte nincs olyan, amelyet nem ázsiai játékos vezetne. Kivétel a serdülő fiúké, amelyen az első helyet a román Cristian Pletea foglalja el. A tizenöt éves konstancai játékos a legutóbbi lengyel nemzetközi utánpótlás-bajnokságon korosztályában mindent vitt: egyesben, párosban és csapatban is nyert (Dragos Florin Opreával). Nem ő volt az egyetlen, aki dobogóra állhatott a román játékosok közül. Adina Diaconu − Pleteához hasonlóan − egyedüli európaiként jutott a négy közé az ifjúsági lányok egyes versenyében, és lett végül harmadik. A párost a lengyel Natalia Bajorral megnyerte, honfitársnői, Andreea Clapa és Diana Lupu előtt. A serdülő lányok között Andreea Dragoman végzett a második helyen.

− A lányok mezőnyében ifjúságiban és serdülőben is nagyon erősek a románok – mondja Csekő Sándor a Nyírbátori ASE szakosztályvezetője, aki azt rendszeresen, testközelből tapasztalja, miután a román asztaliteniszezők gyakran vendégeskednek a nyírségi egyesületben. – A fiúknál az ifjúsági generáció valahogy kimaradt, de a serdülőben Cristian Pletea és Rares Sipos kiemelkedik az európai mezőnyből, sőt, a világ élvonalába tartozik. Romániában kiválóan működik a sportiskolai rendszer, amelyben a fiatalok nevelkednek. Egy-egy asztalitenisz-osztályba 20-25-en, de akár harmincan is járnak, a gyerekekkel főállású edzők dolgoznak. Miután így nagy tömegeket tudnak megmozgatni, mindig akad két-három olyan játékos, aki kiemelkedik. Az utánpótlásversenyeken értelemszerűen a legfiatalabbak között is sokkal többen indulnak, mint Magyarországon. Már csak azért is, mert az iskola kötelezi arra őket, hogy részt vegyenek az úgynevezett tanügyi versenyeken. Jelenleg hat-hét számottevő utánpótlásközpont működik országszerte, például Bisztricán, Konstancán, Kolozsváron, Szlatinán, Székelyudvarhelyen, Aradon. − Rares Sipos, aki tavaly egyesben megnyerte a serdülő Eb-t, Kolozsváron pingpongozik. Gyerekkorától kezdve az édesapja menedzseli, és ő biztosítja azt is, hogy mindig megfelelő, nála erősebb ellenfelekkel edzhessen. Nem nevezhető kiemelkedő tehetségnek, de olyan szorgalma van, annyit dolgozik, hogy azt kompenzálja. Napi négy-öt órát edz, amellett jól tanul, tökéletesen beszél angolul, tehát több szempontból is nagyon jó képességekkel megáldott gyerek. Cristian Pleteával Andrei Filimon foglalkozik Konstancán, hasonló edzéstervet követ, mint Sipos, de tehetségesebb, ügyesebb. A koránál sokkal érettebb, ránézésre nem tizenötnek, hanem legalább tizenhétnek néz ki, és az a gondolkodására is igaz. Ma Magyarországon nem hiszem, hogy valaki annyit edzene akár az ifjúságiak, akár a serdülők között, mint ő. Iskolaidőszakban napi két, azon kívül három edzésen vesz részt.

Míg Romániában az utánpótlás-bajnokság rendkívül magas színvonalú, az a felnőttre már nem igaz. A jobbak ugyanis tizennyolc éves koruk után külföldre szerződnek. Viszont amíg nem töltik be azt az életkort, törvény szabályozza, hogy kötelesek „otthon” játszani. A nagy konkurencia miatt nem könnyű bekerülni a válogatottba, ezért például az erdélyi magyarok közül − akik állampolgársággal rendelkeznek − sokan döntenek úgy, hogy inkább Magyarországon folytatják. − Fehér Orsolya, Dari Helga vagy Keresztes Kitty is így került hozzánk. Ott is az élvonalban voltak, csak mondjuk a rangsorban a hetedik-nyolcadik helyen. De ennek van más oka is: Marosvásárhelyen, ahonnan Fehér is jött, csak tizennégy éves korukig foglalkoznak a gyerekekkel, majd mindenkinek új klubot kell keresnie. Csekő szerint a románok mentalitása, a munkabírása egészen más, mint a magyaroké: − Sokkal fegyelmezettebbek, szófogadóbbak, az edző által meghatározott edzésmennyiséget szó nélkül elvégzik. A magyarok könnyebben visszaszólnak, nemet mondanak, nem olyan intenzitással dolgoznak, mint kellene. Itthon kevés a tudatos, sport iránt elkötelezett fiatal. A románok úgy fogják fel az asztaliteniszt, mint lehetőséget a kiugrásra. Én csak örülök, ha jönnek Nyírbátorba, mert jó példát mutatnak a versenyzőinknek.