Tíz éves magyar a Barçában

Újabb magyar fiú került a Barcelona utánpótlásába. Lukács Leon megfelelt a gránátvörös-kék klub kétfordulós felvételijén. Augusztusban Spanyolországba költözik a családjával. A Mészöly Focisuliban Újvári Gábor csak annyit vett észre: játékosa életében először hiányzott az edzésekről.

Nagy-Pál Tamás Hihetetlen, de igaz: Mari Zoltán és Tajti Mátyás után újabb magyar fiatal került a méltán világhírű Barcelona utánpótlásába. Lukács Leon kapta azt a különleges lehetőséget, hogy a La Masia akadémia előszobájának számító FCBEscola játékosa lehet. De nem az ölébe pottyant. A több mint százszoros válogatott jégkorongozó, Szeles Dezső tíz éves unokája alaposan megdolgozott érte.

Illetve nemcsak ő, hanem édesanyja, Szeles Szandra is, aki már három évesen elvitte a Vasasba. „Közölték velem, hogy jöjjünk vissza három év múlva. De nem adtam fel: négy éves volt, amikor megláttuk a felhívást, hogy ovifocisokat keres – szintén a Vasas. Rögtön visszamentünk. Azóta jár edzésre. Eleinte mindössze hárman voltak a csapatban…” Jakab Árpád volt a nevelőedzője, akit játékosai imádtak, így amikor elhagyta az egyesületet, a gyerekek is mentek vele a Mészöly Focisuliba. Leon hét éves volt. „A Focisulit tartom nevelőegyesületének, ott kezdett el foglalkozni vele Újvári Gábor. Elismerték és szerették Leont, nyert díjakat, gólkirály is volt többször. Mindig nagyon büszke volt rá, hogy a Vasashoz hasonlóan, ott is csapatkapitánynak választották.” Ami nem csoda, hiszen Leon igazi vezéregyéniség, de nem csak a pályán. „Az iskolában mindig kitűnő volt a bizonyítványa. Erre tavaly négyes lett a magatartása. Kiderült, hogy az osztálykiránduláson balhéba keveredett. Én pedig mindig arra tanítottam: bármit csinálsz, vállalnod kell. Ha a többiek nem jelentkeznek, akkor is. Megtette. Az osztályfőnök viszont közölte, hogy mivel a társai felnéznek rá, és követik őt, muszáj példát statuálni.” A szorgalma segített abban, hogy mindenhol teljesítsen. „Amikor edzésről hazaér, vacsora helyett elmegy leckét írni. Elismerésre méltó a kötelességtudata. Rengeteget tanult azért, hogy kitűnő legyen, de mindig össze tudta egyeztetni a focival. Sajnálom is, hogy Spanyolországba megyünk, mert szerintem ott gyengébb az oktatás színvonala. Nekem pedig az volt az álmom, hogy focista és ügyvéd lesz. Mindig kinevettek, amikor azt vizionáltam, hogy egyszer Leon, a profi címlappal jelennek meg a sportújságok.” Azért is bátorkodtak a szülők benevezni fiukat a Barcelona nyílt felvételijére, melyről egyébként véletlenül szereztek tudomást. „Megvettük a repülőjegyet, és mentünk az ismeretlenbe. Odaértünk a rengeteg szülő és gyerek közé. Leon nem tudott se spanyolul, se katalánul, amit próbáltunk az edző tudomására hozni. Kevés sikerrel. Nagyon aggódtam. De nem volt gond: hasonló gyakorlatokat végeztek, mint otthon. Leon könnyen felismerte őket. A felvételi után szó nélkül küldtek haza. Két hét múlva jött a levél, hogy mehetünk a második körre.”

Akkor már rutinosak voltak: nem Neymar-, hanem Puskás-mezben jelent meg Leon, melynek a hátuljára ráírták a nevét és azt is, hogy Hungarian, azaz magyar. „A válogató hasonlóan telt, mint az első. Hazajöttünk, és három hete kaptuk a levelet: Leont felvették a Barça korosztályos csapatába. Megláttam, és zokogva rohantam a gyerekhez. Aztán együtt sírtunk. Álomszerű az egész, még ha anyaként én mindig tudtam, hogy képes rá.” Ahogy a hírt megkapták, az egész család tudta: a gyerekkel tart. „A Barça nem segít semmiben. Nekünk kell lakást bérelnünk, spanyol iskolába íratni Leont és a nővérét. Nem vagyunk felkészülve, annyira gyorsan történt minden. Nem tudjuk még, mihez fogunk kezdeni. A gyerekek addig is nyelvtanárhoz járnak, de így is mélyvízbe kerülnek Barcelonában. Ülnek majd az órákon, aztán egyszer csak megszólalnak spanyolul. Nagyon nehéz lesz, de én mindig azt vallottam: merjünk nagyot álmodni.”

Kíváncsiak voltunk Újvári Gábor véleményére is, aki már három éve Lukács Leon edzője a Mészöly Focisuliban. „Atletikus, dinamikus és gyors. Kiváló géneket örökölt. Az alapok abszolút rendben vannak. Gyerekkorában a cselezés nem volt az erőssége. Inkább megtolta a labdát és lefutotta ellenfelét, amit kiválóan tett, de ha nincs terület, akkor muszáj cselezni. Sok munkára volt szükség, hogy ebben fejlődjön. De ebből is látszik, hogy mentálisan mennyire erős. Amellett kitűnő versenyző alkat, így minden adott arra, hogy jó játékos legyen belőle. A fegyelme is elképesztő: senkinek nem szólt, amikor a felvételire ment. Csak azt vettem észre, hogy kihagyott egy-két edzést, amin csodálkoztam, hiszen korábban soha nem hiányzott. Akkor szólt nekem és a társainak is, amikor már felvették. Azóta még eltökéltebbnek tűnik. Ebben talán nekem is van részem: most már mindig ráteszek neki egy lapáttal, hogy ki képes rá, ha nem te? Most még inkább azt várják tőled, hogy vedd a válladra a csapatot! És megfelel a kihívásnak, nem roppan össze a teher alatt. A példája jól mutatja: mindenkinek megvan az esélye arra, hogy nagy dolgot érjen el. Feltéve, ha fiatalon nem halmoz fel túl nagy deficitet. Remek hatással lesz rá, hogy most már nemcsak négy-öt, hanem tizenhat nemzetközi szintű játékossal edzhet együtt. Egymásból kényszerítik ki a minél nagyobb tudást, szorgalmat, fegyelmet és motivációt. Itthon is erre lenne szükség…”