UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2015-07-10 21:58

Felemás nyitány

Az ifjúsági fiú- és a leánycsapat a csoport második helyéről várja a szombati folytatást a pozsonyi Európa-bajnokságon. A serdülőcsapatok nehéz helyzetbe kerültek, miután mindkét meccsüket elveszítették a nyitónapon.

Pusztai Viola Kevés sikerélményben volt részük a magyar csapatoknak a pozsonyi ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság első napján. Az eredményekből ítélve csupán az ifjúsági lányok (Fehér Zsófia, Hartbrich Leonie, Imre Leila) nyertek könnyen az észtek ellen 3-0-ra az első fordulóban, de könnyed meccsnek az sem számított. Pláne nem az ifjúsági fiúk horvátok elleni összecsapása. Majoros Bence nagyon szoros mérkőzésen nyert 3-0-ra Arbanos ellen, Bruckner Máté pedig hiába vezetett kétszer is Mustapic-csal szemben, döntő szettben kikapott. Molnár István ugyanazt az utat járta be Mijatovic ellen, míg Mustapicnak nem sok hiányzott, hogy három játszmában verje Majorost. Aztán a Nyírbátori ASE játékosa csak összekapta magát, és hozta a meccset. Bruckner meg az utolsót 3-0-ra, így a 3-2-es győzelem a magyar csapaté lett.
Az ifjúsági leánycsapat a csoport második helyéről várja a folytatást. Forrás: MOATSZ
Az ifjúsági leánycsapat a csoport második helyéről várja a folytatást. Forrás: MOATSZ
A folytatásban a papírformának megfelelően a fiúk nem tudták megszorongatni a bombaerős, Európa-bajnoki címvédő franciákat. Szettet csupán Majoros lopott Cassin ellen, a meccs sima 3-0-val végződött. A lányok az esti programban ugyancsak a franciákkal találkoztak és bár Imre Leila megnyerte a találkozóját 3-1-re Guisnellel szemben, az Eb-címvédő csapat ugyanannyira nyerte a mérkőzést. A két gárda így sem várja kedvezőtlen helyzetből a szombati, spanyolok, illetve szerbek elleni harmadik mérkőzést, hiszen egyaránt a második helyen állnak a csoportjukban. Nem ilyen rózsás a helyzet a serdülők esetében. Eddig sem a fiúk, sem a lányok nem nyertek meccset. A fiúk (András Csaba, Both Olivér, Juhász Patrik) az Eb-címvédő, a korosztály legjobbjainak számító románokkal kezdték a viadalt. Bár András Csabát Rares Sipos csak döntő szettben tudta megverni és az András Csaba, Both Olivér kettősnek is akadtak biztató momentumai, a vége 3-0-s román győzelem lett. A folytatás sem alakult túl jól: bár a magyar csapat 2-1-re vezetett a csehek ellen, három nyert meccsig az ellenfél jutott. A lányok, azaz Harasztovich Fanni és Nagypál Márta az első találkozóján szintén a csehektől szenvedett 3-1-es vereséget. A második mérkőzésen sem sikerült javítani: ismét csupán Harasztovich nyert egyesben, így a vége ugyanaz lett, mint az első összecsapásnak. Nincs könnyű helyzetben egyik csapat sem, hiszen a negyedik helyről várja a folytatást. A fiúk szombaton a lengyelekkel, a lányok az oroszokkal mérkőznek. Részletes eredmények ITT megtekinthetők.