2015-07-20 18:14
Becses bronz
Márton Anna álmodni sem mert világbajnoki éremről, és most nagyon boldog, hogy felnőttbronzzal térhetett haza Moszkvából. A húsz éves kardvívó fontos lépést tett Rio felé.
Pusztai Viola Gárdos Gábornak eddig háromszor kellett kivenni a virágcsokrot a szemetesből, miután tanítványa, Márton Anna nyakába nem az aranyérem került az aktuális korosztályos világversenyen. Ezúttal azonban a húsz éves kardozó nagyobb becsben tartotta a moszkvai vívó-világbajnokságon szerzett bronzérmét és a vele járó ajándékokat, hiszen a felnőttek között mégiscsak ez volt az első érme. Nem is felejtette a szállodaszobában, mint a maribori junior Európa-bajnokságon nyert aranyát: − Kiemelt helyre került itthon. Azzal a célkitűzéssel mentem a világbajnokságra, hogy jussak a legjobb nyolcba, de a leendő ellenfeleket elnézve a tizenhattal is elégedett lettem volna. Tudtam, hogy a nyolcaddöntőben a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Zagunisszal találkozom, és akkor már álmodni sem mertem... A május végi Európa-bajnokság nem úgy sikerült, ahogy tervezte, miután a tizenhat közé kerülésért vereséget szenvedett, ráadásul éppen az egyik mumusától, a világbajnok orosz Galiakbarovától. A világbajnoki felkészülés viszont remekül sikerült, de nagyon izgult, hogyan alakul a verseny, hiszen az az olimpiai kvalifikáció szempontjából is fontos volt. − A harminckettő között kicsit szorosabb asszót vívtam a kínai Shaóval, de végig én irányítottam. Zagunis ellen megvolt az elképzelésem, hogy mit akarok csinálni, és meg is valósítottam az ötleteimet. Végig koncentráltam, élveztem a vívást, nem tudott meglepni. Amikor bevittem a győztes tust, annak örültem, hogy sikerült túlszárnyalnom önmagam és a célkitűzésemet is. Persze jött az érzés: most már megnyugodhatok, ez már remek eredmény. Próbáltam elhessegetni, és nem is nyugodtam meg. Nagy lehetőség kapujában álltam. A görög Vujuka gyengébb ellenfél volt, mint az amerikai, egyszerűen nem szalaszthattam el a győzelmet. A későbbi győztes Velikaja ellen viszont már azért sem volt könnyű dolga, mert – bár természetesen nyerni szeretett volna – már nem volt benne a hihetetlen győzni akarás. Szellemileg és fizikailag is elfáradt az elődöntőre. A bronzéremnek köszönhetően a kilencedik helyre lépett előre a világranglistán: − Az olimpiai kvóta akkor lesz biztos, ha lezárják a kvalifikációs időszakot, minden esetre nagy lépést tettem Rio felé. Még öt kvalifikációs verseny van hátra, és ha tudom hozni a moszkvai formámat, nem lehet gond. A világbajnokság a szezon utolsó versenye volt. Panka a következő három hétben a Balatonon töltődik fel, hogy újult erővel kezdje meg a felkészülést.