A Storck-szappanopera

Bernd Storck akár még segíthetne is a magyar labdarúgásnak. Már ha nem akarna mindent egy személyben megoldani, mert így inkább belerokkanhat a rengeteg feladatba – véli jegyzetírónk.

Nagy-Pál Tamás Elöljáróban: első hallásra én üdvözöltem az MLSZ azon döntését, hogy Bernd Storckot nevezte ki utánpótlás-sportigazgatónak.

Még másodikra is. Engem – sokakkal ellentétben – a belépője sem zavart különösebben. Úgy éreztem, – és érzem mind a mai napig – szükség van itthon az állóvíz felkavarásra, mert a hazai szakemberek szeretnek beleszürkülni a munkájukba. Képes félbeszakítani kollégája edzését, mert valami nem tetszik neki, igen. Nem túl elegáns, de ki tudja: itthon lehet, hogy erre van szükség. Aztán, hogy a magyar szövetségi edzői kar szinte teljes lecserélése után egy általa hívott német szakembert is villámgyorsan elzavart, számomra pozitív üzenetet hordozott: igen, ez az ember következetes, nem nemzetiség, hanem az elvégzett munka alapján ítéli meg a munkatársait. Ezután jött a szerepvállalása szövetségi edzőként az U20-as válogatott kispadján. Pár meccs alapján teljesítményét megítélni nem lehet. Játékban látszott, hogy van előrelépés, de ugyanaz eredményben nem mutatkozott meg. Ráadásul olyan fiatalokat hagyott ki a keretből, mint Bobál Dávid és Balogh Norbert, akik ősszel eddig szárnyalnak az NB I-ben – a német viszont mindössze fél óra játék alapján ítélte meg őket. Végül elkövetkezett az a pillanat is, melyet már sokan megjósoltak, és csak a legnaivabbakat érhette váratlanul: Dárdai Pál kettős szerepvállalását teljesen érhető módon nem engedte tovább a Hertha, Storck pedig azonnal ugrott a helyére, és szövetségi kapitány lett. A legfrissebb hírről ami tökéletesen beleillik ebbe a sorba, pár nappal ezelőtt számoltunk be (ITT): bár elismeréssel nyilatkozott az olyan szakemberek által hosszú hónapok alatt kidolgozott utánpótlásreformról, mint elődje, Dárdai Pál, Szabics Imre, Fehér Csaba, Lőw Zsolt, Garami József, Herczeg András vagy Tamási Zsolt, köszöni szépen, és inkább másképp szeretne menedzselni ezt a folyamatot, vagyis a magyar labdarúgás utánpótlásának megújulását. Mindamellett kettéválasztotta a Bozsik-programot, hogy a jövőben újraálmodhassa és felügyelhesse a tehetségkutatást. Kedves olvasóink már nyilván sejti, mire megy ki rövid történelmi visszapillantásunk, tehát összegezzünk: Storck jelen pillanatban utánpótlás-sportigazgató, abból adódó kötelessége miatt figyelemmel kíséri az összes korosztályos válogatott munkáját. Ez erre az őszre például „csak” annyi programot jelent mindez, mint az U17-es és az U19-es válogatott Eb-selejtező tornája, illetve az U21-es gárda négy selejtezőmérkőzése – nem beszélve az Olaszország ellen felkészülési találkozóról. Adjunk hozzá még minimum négy, de – pótselejtezővel együtt – hat felnőttválogatott mérkőzést, és csak úgy mellesleg az új utánpótlás-koncepció kidolgozását. Akárhogy is nézem, három, de minimum két teljes embert megkövetelő feladatokról beszélünk. A sokat akaró szarka tipikus esete. Hogy a kazah szerepvállalása után – ahol egyébként szintén hasonló folyóba lépett az Almati, az U21-es és a felnőtt válogatott egy időben való irányításával – nálunk is nagyot bukhat a német? Meglehet. Érdekel-e, hogy a látványos karrierépítési törekvései kudarcba fulladhatnak? Egyáltalán nem. Viszont, ha bekövetkezik, akkor annak a gyorsaságától függően ismét hónapokat vagy akár éveket vesztegethet el a magyar labdarúgás. Ami nemhogy érdekelne, hanem nagyon fájna is.