2015-08-26 09:57
Elszalasztott lehetőség
Nagyszerűen kezdete a magyar U16-os leányválogatott a portugáliai A divíziós Európa-bajnokságot. Az öt győzelmet aztán három vereség követte, így végül be kellett érni a hetedik hellyel. A játékosok szerint fizikálisan és mentálisan is elfáradtak.
Lakner Gábor A magyar U16-os leányválogatott a hetedik helyen zárta a portugáliai Európa-bajnokságot. Az előzetes célkitűzést – a nyolc közé jutást – sikerült teljesíteni, de a parádés kezdés után jobb teljesítményre számítottunk. Akárcsak a csapat tagjai. Első öt mérkőzését ugyanis magabiztosan nyerte válogatottunk, aztán a sorozatban elszenvedett három vereséggel elúszott előbb a négy közé jutás, majd a jövő évi világbajnoki részvétel is. A csapat rendre szoros végjátékot bukott el, a franciák két, a csehek négy, a lettek három ponttal tudtak nyerni. „A középdöntő utolsó mérkőzésének harmadik negyedében valami megtört. A lányok nem találták a franciák zónavédekezésének ellenszerét, így kétpontos vereség lett a vége. A folytatásban persze minden ellenfél ugyanazzal a taktikával próbálkozott ellenünk” – mondja Magyar Gergely szövetségi edző. A szakvezető a csehek ellen elveszített negyeddöntőről azt emelte ki, hogy az ellenfél az EYOF-on simán győzött ellenünk, ezúttal pedig – bár a végjátékot elbuktuk – sikerült szoros mérkőzést játszani velük. „Ez a két vereség lelkileg padlóra küldte a lányokat, így a korábban legyőzött lettek is nyerni tudtak ellenünk. Az utolsó mérkőzésre viszont felálltunk, és végül pozitív élménnyel zártuk a tornát. Az EYOF-on szerzett bronzérem és az Európa-bajnoki hetedik helyezés egyáltalán nem rossz eredmény, de jobbat szerettünk volna. Evés közben megjött az étvágyunk.”
U16-OS LEÁNY A DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, MATOSINHOS (PORTUGÁLIA) 1. Csehország, 2. Portugália, 3. Olaszország… 7. Magyarország