A média kapta csak fel, de igazából nem volt harag Homonnai Luca és rutinos társa, Douchev-Janics Natasa között az ezüstérmet hozó K-2 200 méteres futam után a milánói világbajnokság után. A 16 éves kajakos élvezi a röpke pihenőt, de még ebben a hónapban kezdődik a felkészülés. Ki tudja, hol.
reb Páratlanul sikeres nyáron van túl a 17. születésnapját októberben ünneplő Homonnai Luca. A győri kajakos a montemor-o-velhói ifjúsági vb-n 200 és 500 méteren sem talált legyőzőre, ráadásul a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa partnereként ezüstérmet szerzett a milánói felnőttvébén K-2 200 méteren.
– Ha valaki azt mondja neked a szezon kezdetén, hogy ennyire sikeres hónapok várnak rád, mit mondasz?
– Hogy úgy legyen! Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen jól szerepelek. Kezdetben annyi volt a célom, hogy indulhassak a korosztályos világbajnokságon. Aztán ahogyan sikerült, folyamatosan új és egyre nagyobb célokat tűztem ki magam elé. Ráadásul időközben az is kiderült, hogy Milánóban is rajthoz állhatok Natasával (Douchev-Janics Natasa – A szerk.), amiről végképp nem álmodtam.
– Milyen volt a világ legjobbjai között lapátolni?
– Korábban ugye itthon is indultunk a felnőttek között, de nagyon izgultam. Az előfutam hozta meg az áttörést: akkor még rettentően ideges voltam, de a fináléban már nem engedhettem szabadjára az érzéseimet.
– A végére mégis elpityeredtél. Mi történt pontosan?
– Az a bizonyos csapásszám. Már az előfutamban meggyorsítottam kicsit a csapást, és Natasa a végén mondta, hogy ne tegyem, mert nem tudja úgy követni, hogy a teljes erejét beleteszi. Beláttam én is, hogy igaza van, hiszen nekem az a feladatom, hogy maximálisan kihasználjam a mögöttem ülő társ erejét.
– A döntőben aztán elvitt a szíved?
– Inkább azt mondanám, hogy az egyesből rögzült a taktika, pedig nincs helye kétszáz méteren. Egyébként felfújta a média. Igen, Natasa elég határozottan szólt rám, de nem azért, hogy földbe döngöljön. Egyszerűen megbeszéltünk valamit, amit aztán nem tartottam be. Jól ismerem őt, nem bántani akart, és tudom, hogy lobbanékony, éppen ezért nincs is harag. Mi szinte már a hajóból kiszállva továbbléptünk, csak persze mindenki ezt kérdezgette. Elég gonosz kommenteket is kaptunk, mindenki mindenfélét mondott.
– Azért sokáig sírdogáltál…
– De nem amiatt, mert rám szólt Nati! Sokkal inkább, mert ideges voltam, hogy rontottam. Van, aki tör-zúz, én meg sírok, így adom ki magamból a feszültséget.
– Tudsz már örülni az ezüstéremnek?
– Igazából akkor is boldog voltam, pláne most. Mégiscsak nagy teljesítmény, hogy felnőtt-világbajnokságon a második helyen végeztünk. Csak a hiba idegesített. Korábban is előfordult, hogy megnyertem egy versenyt, de bosszús voltam, mert olyat rontottam, ami máskor végzetes lehet. Ezért most is azt mondom, rengeteget kell még gyakorolnom és tanulnom.
– Előbb viszont pihenés, nemde?
– Bizony, a családommal vagyok, és persze a kutyáinkkal. Az egyikkel már közös nyakláncunk is van.
– Meddig élvezhetik a társaságodat?
– Két-három hét pihenőt kaptam, majd kezdődik a felkészülés Natasával. Még nem tudjuk, hogy pontosan hol. A klubunk, a Győr partner mindenben és támogat, de mivel a jövő héten maraton-világbajnokságot rendeznek, egyelőre minden arról szól.
– Páros társa rendre hosszabb időt tölt külföldön, az most is elképzelhető?
– Igen, egyértelműen tervben van. Persze, így az iskola háttérbe szorulna, csakhogy eljött az idő, amikor dönteni kell a kajak és a tanulás között. Az előző télen igyekeztem teljes erőbedobással csinálni mindkettőt, de nagyon megterhelt. Márpedig az biztos, hogy jövőre sem adnám alább a lapáttal.
