Kényszerszünet

Aho Ninának véget ért a kosárlabdaidény, a 18 éves irányító súlyos térdsérülést szenvedett. A műtétet követően már eldobta a mankót, és hétfőn megkezdi a fél éves rehabilitációt.

Lakner Gábor Aho Ninával nemrég még arról beszélgettünk, milyen célja vannak a Vasassal és az U20-as válogatottal az előttünk álló idényben. Egy rossz mozdulat azonban minden felülírt: a 18 éves irányító a folytatásban csak a lelátóról nézheti a társakat. A Győri elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen szerencsétlenül lépett egyik egyéni akciója közben (ahogy ő fogalmaz, kamikaze-megoldás volt), és a térdét fogva a földre rogyott. Múlt hétfőn megállapították, hogy elszakadt az elülső keresztszalagja. A diagnózis felállítása után két nappal meg is operálták. Azóta otthon pihent, többnyire ágyhoz kötve. Túlzás lenne azt állítani, hogy a mindig vidám kosárlabdázó most is kicsattanna a boldogságtól, de a hangja már sokkal nyugodtabb volt, mint a műtétet követően, és olykor már nevetni is tudott. „A fájdalommal és azzal is is meg kell küzdenem, hogy most kezd tudatosulni bennem, milyen hosszú ideig nem játszhatok. Az elején még úgy voltam, hogy legalább pihenek kicsit, de ahogy telik az idő, egyre inkább felfogom, mennyit is kell kihagynom.” Egészen pontosan fél évet. Az előrejelzések szerint a műtét után három hónappal már egyenes vonalban futhat, újabb három hónap múlva pedig már teljes értékű edzésmunkát végezhet. Az biztos, hogy az NB I-es idénye véget ért, arról azonban még korai lenne beszélni, hogy a nyári U20-as Európa-bajnokságon ott lehet-e. A legfontosabb, hogy Nina újra játszhat, méghozzá belátható időn belül. „Nagyon rossz volt bezárva lenni, de két napja végre eldobtam a mankót, és ha bicegve is, de közlekedem. Hétfőn kezdem az előírt gyógytornát, és ha képes leszek rá, megyek suliba is, mert már nem bírom a bezártságot. Szerencsére, nem voltam egyedül, a családom mellett a csapattársaim is mellettem álltak, és öntötték belém a lelket. Nagyon jólesik a támogatásuk, ha javul a térdem, természetes, hogy viszonzom a látogatást. Amint tudok, ott leszek a lelátón.” Aztán pedig a pályán – talán hamarabb is, mint fél év múlva.