Fáradhatatlan mester

Demeter Béla cselgáncsedző Tatabánya második legrangosabb elismerését, az Ezüst Turul-díjat vehette át a sportág oktatásában elért eredményeiért.

UP-info Demeter Béla, az elismert tatabányai cselgáncsedző a sportág oktatása terén elért kiemelkedő eredményeinek köszönhetően a közelmúltban Ezüst Turul-díjban részesült. A szakemberrel éppen edzés előtt, a Sárberki Általános Iskolában beszélgetett a kemma.hu munkatársa. – Hogyan kezdődött a pályafutása? – 1961-ben, tizenegy évesen, még a Mésztelepi Általános Iskola diákjaként kezdtem cselgáncsozni. Az Állami Áruház mögötti Tiszti Kaszinóban edzettünk, a tatabányai cselgáncs alapjait lerakó Sági József volt a mesterünk. Kiváló csapatot és remek közösséget alkottunk. A kisebbek az idősebbekkel edzettek, akik vigyáztak rájuk, és tanították is őket. Ezt a rendszert Sági Józsefnél tanultam és én is alkalmazom. – A tatabányai cselgáncs akkoriban már az ország legjobbjai közé tartozott… – Valóban. Magyar János, Faragó Benjamin, Pákozdi Emil vagy éppen Jambrovics László személyében remek cselgáncsozók alkották a csapatot, de felsorolni is nehéz lenne, hány kiváló versenyzőnk volt. NB I-es csapattal rendelkeztünk, az országos és a vidékbajnokságokról is rendszeresen érmekkel térhettünk haza. – A civil élete hogyan alakult? – 1971-ben bevonultam, a katonaéveket Tatán töltöttem. A sport miatt előnyös helyzetben voltam, hiszen hetente háromszor edzhettem, és a versenyekre is elengedtek. 1973-ban leszereltem, majd megnősültem. Akkoriban a cementgyárban dolgoztam mint villanyszerelő, majd a feleségem támogatásával az érettségit is letettem. – Mikor kezdett edzősködni? – Miután a TBSC 1990-től már nem tudta működtetni a cselgáncsszakosztályát, Kunyik József vezetésével létrejött az önálló Tatabányai Judo Club. Az ő felkérésére itt kezdtem el edzőként dolgozni. Trénerként azonban nemcsak a versenyzői múltamból szerettem volna megélni, így belefogtam a tanulásba. Elvégeztem az egyéves sportoktatói tanfolyamot, majd a Testnevelési Főiskolán a kétéves edzői és sportmenedzseri végzettséget is megszereztem. 1998-ban ugyanott szakedzői, majd 2000-ben, Pécsen testnevelőtanári diplomát kaptam. – A cselgáncs mellett utóbbira miért volt szüksége? – 1982-től a Fellner Jakab Szakmunkásképzőben tanítottam, mint villamos-szakoktató. Szerettem volna a tanítványaimat jobban megismertetni a testkultúrával és a cselgánccsal, ezért szereztem meg ezt a képesítést. Így lettem testnevelő is a Fellnerben. – Később saját egyesületet is létrehozott. – Lányommal, Zsuzsannával 2007-ben megalapítottuk a Tatabányai Nebulo Judo Diáksport Egyesületet. Zsuzsanna, aki itt tanít, a Sárberki Általános Iskolában, hozzám hasonlóan testnevelőtanár és cselgáncsedző is. Az edzéseket is az iskola tornatermében tartjuk, ő foglalkozik a kezdőkkel, én a versenyzőkkel. – Milyen eredményekkel büszkélkedhet az egyesület? – Évről évre egyre több érmet szereztünk a különböző versenyeken. 2014-ben 126, tavaly pedig már 131 érmet hozhattunk haza. Különösen büszke vagyok arra, hogy Svájcban, egy meghívásos nemzetközi versenyen nyolc ország sportolói között egy arany- és öt bronzérmet nyertünk, amellett két ötödik helyezést is elértünk a diákolimpián. Rengeteg munka van az eredmények mögött. – Mik a további célok? – Dolgozunk a sikerekért, változatlanul, és azért, hogy még jobb közösséget alkossunk. Minden korosztályban szeretnénk versenyzőket kiállítani. Sági Józseftől annak idején rengeteg pozitívumot kaptunk, az ő szemléletét próbálom továbbvinni. Nemcsak a sportra, hanem a tanulásra is ösztönzött minket. A cselgáncs küzdeni tudást, kitartást ad. Szeretni kell a gyerekeket, foglalkozni kell velük. Megérzik a törődést. – Meddig tervezi még az edzősködést? – Amíg a Jóisten erőt és hitet ad, s lesznek lelkes, sikeréhes gyerekek. Hit is kell ahhoz, hogy a terveinket megvalósítsuk. Ha újrakezdeném, ugyanezt csinálnám!