Építkező kapus

Dévai Kristóf szereti a kihívásokat, és ha egy-egy az útjába akad, nem ugrik félre. A Vasas tizennyolc éves vízilabdázója mindig is kapus akart lenni, jól érzi magát a „nyugis” szerepkörben.

Pusztai Viola Dévai Kristóf szerint, ha a statisztikai adatok beszélnének, azt mondanák, hogy az előző szezonhoz képest semmit sem fejlődött. Holott ez egyáltalán nem igaz. A tizennyolc éves vízilabdázó úgy véli, egészen más kapus szállt a vízbe az idény kezdetén, mint aki tavaly védett a Vasasban: − Fejben sokkal erősebb lettem, amihez nagyban hozzájárult a nyári felkészülés az U17-es válogatottban az Európa Játékokra. Tavaly sokszor előfordult, hogy elkalandoztam meccs közben, többet irányítottam a csapattársaimat, mint amennyire a védésekre figyeltem. Most úgy érzem, a kettő egyensúlyban van. A társak hallgatnak rám, és én is rájuk, ennek az összhangnak volt köszönhető a Komjádi-kupában elért második helyünk is.

A Vasas rendkívül fiatal kerettel vágott az U21-es tornának, éppen ezért nagy dolognak tartja az ezüstérem megszerzését a négyes döntőben remeklő kapus. Mint mondja, megmutatták, hogy képesek egymásért küzdeni, erős a csapatuk. Ezt az ifjúsági bajnokságban is szeretnék bizonyítani, amely nem úgy kezdődött, ahogy eltervezték. De a szezon félidejéhez közeledve egyre közelebb kerülnek a céljukhoz, a négyes döntőbe jutáshoz. Kristófnak idén csupán egy fronton, az ifjúsági bajnokságban kell helyt állnia hétről hétre, de nem is bánja, mert így van ideje felépíteni magát. − A felnőttekkel edzek együtt, de mérkőzésen valóban csak akkor számítanak rám, ha valamelyik kapus megbetegszik. Ezért elsősorban most azon dolgozom, hogy több izmot szedjek magamra, hozzászokjak a felnőttlövésekhez, aztán  két-három év múlva, amikor kiöregszem az ifjúságiak közül, meglátjuk, meddig jutottam. Az öntudatos fiatalnak nincs példaképe, annak ellenére, hogy a kapusok közül Nagy Viktor stílusa nagyon bejön neki, a saját útját akarja járni. Vízilabdázni egyébként hatévesen, az egyik osztálytársa hatására kezdett Pestszentlőrincen. Eleinte a mezőnyben próbálkozott, s már a Honvéd játékosa volt, amikor az edzője a kapuba állította. − Felkai Laci bácsi azt mondta, jól mozgok azon a poszton, és miután gyerekként kézilabda vagy foci közben is mindig a kapuba akartam állni, ottmaradtam. Sokkal jobban érzem magam ebben a szerepkörben, mint mezőnyjátékosként, mert nyugisabb, nem kell annyit mozogni, egyébként sem szeretem a „verekedős” stílusú vízilabdát.

Bár verekednie nem kell az U18-as válogatott kapusposztjáért, bizony nagy harc vár rá a vetélytársaival szemben, ha el akar jutni az augusztusi podgoricai világbajnokságra. Márpedig azt tervezi, és szeretné a társakkal együtt feledtetni a „bakui malőrt” (hetedik hely az Európa Játékokon) vb-éremmel, esetleg győzelemmel. A következő hónapokban azonban nemcsak ezzel a kihívással kell szembenéznie; az idén érettségizik is. − A vizsgáktól egyáltalán nem félek, magabiztos vagyok. Ha rendesen felkészülök, nem lehet probléma. A tanulást és a sportot nem egyszerű összeegyeztetni, de rengeteg támogatást kapok az iskolámtól, a tanároktól. Az előző évben például márciusban, áprilisban a válogatott felkészülés miatt már alig jártam órákra, de segítettek, hogy minél előbb teljesítsem a félévemet. Idén azért könnyebb, mert kevesebb órám van, az edzések pedig megengedik, hogy még fakultációkra is járjak. Az érettségi időszaka azért húzósabb lesz, de állok elébe. Ha akad némi szabadideje, próbálja pihenéssel tölteni, kikapcsolódni, és minél többet találkozni a Dunaújvárosban vízilabdázó barátnőjével, Vályi Vandával. A távolság áthidalása nem egyszerű, de ahogy az élet más területein felmerülő akadályokat, Kristóf ezt is igyekszik legyőzni.