2016-04-13 13:57
Meglepetés Európának
A Vasas Akadémia fiú kadetcsapata rangos nemzetközi tornán ért el értékes negyedik helyezést. A torna legértékesebb játékosát is a pasarétiek adták, Somogyi Ádám érdemelte ki az elismerést.
Lakner Gábor Rangos nemzetközi tornán vett részt a Vasas Akadémia U16-os fiúcsapata Vajdaságban, a szerbiai Nagybecskereken (Zrenjanin). Nem túlzás kijelenteni, önmagában már az is fegyvertény, hogy a pasaréti kadetcsapat a szerb Partizan Belgrád és Petrovgrad, a török Fenerbahçe és Darüşşafaka Doğuş, az olasz Olimpia Milano, továbbá a két spanyol óriás, a Real Madrid és a Barcelona korosztályos együttesével versenghetett. Elsőként arról faggattuk Bosnyák Jácintot, a csapat edzőjét, hogyan került a Vasas az illusztris társaságba:

A csapat névsora Bencsik Barnabás, Bulyáki Soma, Csík Richárd, Garamvölgyi Dániel, Honti Olivér, Katona Bence, Kelenföldi Dominik, Kiss Bálint, Koflanovics Kristóf, Pakányi Péter, Pálinkás András, Somogyi Ádám, Schiller Levente. Edző: Bosnyák Jácint
A Vasas kadetcsapatának nem az volt az első nemzetközi tornája, hiszen tavaly nyáron Gran Canarián szerepelt, és rendszeres résztvevője volt az Európa Ifjúsági Kosárlabda Ligának (EYBL) is. Az ott szerzett tapasztalatok sokat jelentettek Nagybecskereken is. „Rengeteget számít, hogy különböző stílusú és mentalitású csapatokkal játszhattunk az EYBL-ben. Csak tanulni lehet a sorozatban résztvevő csapatoktól, nagyon fontosnak tartom, hogy már utánpótláskorban nemzetközi mérkőzéseket játsszanak a kosárlabdázóink. Azt figyeltem meg, hogy azokon a tornákon mindig jobb teljesítményt tudunk nyújtani, olyan szinten teljesítünk, amilyet a korszerű nemzetközi kosárlabdázás megkíván.” A következő feladat a kadetbajnokság országos döntőjében vár a pasaréti fiatalokra, ahol szintén nem lesz könnyű dolguk. „Remélem, hogy túltesszük magunkat a gondjainkon, és végre a sérülések is elkerülnek minket. A kadetbajnokság nagyon erős lett, ami jót tesz a magyar kosárlabdának. Mi is az esélyesek közé tartozunk, de több csapat is annak számít, így a pillanatnyi forma dönt. A célunk a győzelem, de meg kell dolgozunk érte.”A torna végeredménye 1. Real Madrid, 2. Barcelona, 3. Partizan Belgrád, 4. Vasas Akadémia