UtánpótlásSport
2024. december 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2016-04-28 18:57

Nigériai tinisztár

A Manchester City–Real Madrid találkozó nemcsak az angol klub történetében volt az első, ami a BEK-, illetve BL-elődöntőket illeti, hanem a tizenkilenc éves nigériai csatár, Kelechi Iheanacho életében is. A neve az idei szezonban robbant a köztudatba.

Majer Dániel A Manchester Unitedben játszó Marcus Rashford, Anthony Martial duó mellett talán kicsit háttérbe szorult a városi rivális Manchester City tinédzsere, Kelechi Iheanacho, aki ennek ellenére elképesztő hatékonysággal rugdossa a gólokat csapatában. A nigériai Imóban született Iheanacho tavalyelőtt került a manchesteri kékek utánpótlásába. A 2015/16-os idényt harmadik számú csatárként kezdte Sergio Agüero és a nyáron, 24 millió fontért szerződtetett Wilfried Bony mögött. Amire senki sem számított: Iheanacho pár perc alatt megszerezte első élvonalbeli gólját, ráadásul mindjárt győztes találatot. Pedig így történt. Az augusztus 29-i, Watford elleni debütálását követően – két percet kapott időhúzó csereként – a Crystal Palace elleni idegenbeli bajnokin, gól nélküli állásnál, ismét a végjátékban küldte pályára a menedzser, Manuel Pellegrini. A csatár köszönte a lehetőséget, és első labdaérintéséből belőtte élete első Premier League-gólját, nem mellesleg megnyerve csapatának a mérkőzést. „Nagyszerű pillanat volt, de nem a legnagyszerűbb, mert az még csak ezután jön” – emlékezik a fiatal csatár. Utólag könnyű okosnak lenni, de talán megvoltak az előjelei is az álomkezdésnek. A nigériai U17-es utánpótlás-válogatottal világbajnokságot nyert 2013-ban, a torna legjobbjának választották. Pellegrini figyelmét két évvel ezelőtt keltette fel: „Nagyon fontos játékosunk lehet, sok múlik az elhivatottságán, de nagy tehetség, az biztos” – nyilatkozta. Miután tavaly nyáron előléptették a nagycsapatba, betalált az amerikai felkészülési túrán, többek között az AS Roma kapuját is sikerült bevennie. Az azóta eltelt időszakban egyértelművé vált, hogy Iheanacho lehet az első játékos, aki a City szűk másfél éve működő utánpótlás-akadémiájáról kikerülve, stabil kezdővé válhat az első csapatban.
Iheanacho munka közben Forrás: thenational.ae
Iheanacho munka közben Forrás: thenational.ae
Ami a játékost illeti, odáig eljutnia sem volt könnyű, a kemény munkát – minek köszönhetően sikerült kitűnnie – mindennél többre tartja: „A legfontosabb, hogy minden edzésen és mérkőzésen keményen dolgozzak. Olyan játékosok állnak előttem példaként, mint Agüero és Bony. Keményen kell dolgoznom, és meglesz a jutalma. A többi fiatalnak is csak ezt tudom tanácsolni, valamint, hogy hallgassanak az edzőikre, és adjanak bele mindent. Abba még senki sem halt bele.” A sikeres bemutatkozást követően nem volt megállás, másfél hónappal később először számított rá kezdőként a menedzser, a Swansea ellen pedig ismét három pontot jelentő gólt szerzett. Az eddigi csúcspont az Aston Villa elleni, 4-0-ra megnyert FA-kupa találkozón jött el. Iheanacho mesterhármast szerzett, és gólpasszt is kiosztott, az összes találatból kivéve a részét. Azóta bemutatkozott a Bajnokok Ligájában, a hétvégi, Stoke elleni bajnokin pedig első dupláját szerezte a PL-ben. Sokatmondó adat, hogy az öt topbajnokságot figyelembe véve, Iheanacho rendelkezett a hétvégi fordulót követően a legjobb gól/perc mutatóval a legalább tíz találatig jutó játékosok között. Hogy érzékeltessük, mit is jelent, pár név a nála rosszabb mutatóval rendelkezők közül: Luis Suarez, Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Zlatan Ibrahimovic… A keddi, Real Madrid elleni BL-elődöntőt a padon kezdte, a 40. percben viszont, David Silva sérülése miatt a vártnál korábban pályára léphetett. A mérkőzés nem sikerült túl látványosra, de ez elmondható az egész csapatáról is. Jövő héten a cél nem lesz más, mint a Santiago Bernabéu Stadionban kiharcolni a továbbjutást. A siker vélhetően nem Kelechi Promise Iheanachón múlik, akinek a középső neve angolul ígéretet jelent. Ne fogadjunk nagy összegben, hogy hamarosan nem csak ígéretként tekintünk rá...