2016-05-20 17:56
Újabb NEKA-bajnokság
A Dunaújváros elleni aratott ötgólos győzelemével a bajnokság utolsó mérkőzésétől függetlenül megnyerte a juniorok versengését a Nemzeti Kézilabda Akadémia női csapata.
reb Már bő egy hete Dunaújvárosban bajnoki címet ünnepelhetett volna a Nemzeti Kézilabda Akadémia a junior lányok között, ám akkor az akadémisták 29-29-re végeztek a vendéglátóval. Ahogyan ifjabb Kiss Szilárd edző fogalmazott, a mérkőzés végén közel állt a csapat a meccs mellett a sorozat megnyeréséhez, de nem voltak jobbak az ellenfelüknél. Megígérte azonban, hogy pénteken azok lesznek. És azok lettek. Utólag már talán a balatonbogláriak sem bánják, hogy mostanáig halasztódott a bajnokavatás, hiszen így hazai pályán ünnepelhették meg az aranyérem megszerzését. A félidő három gólos NEKA-vezetést hozott, s bár a Dunaújváros korántsem akart asszisztálni az ellenfél sikeréhez, megfelelő ellenszere sem volt, hogy megakadályozza. A 28-23-as diadal azt jelenti, hogy a vetélkedés utolsó, vasárnapi mérkőzésétől függetlenül az akadémisták gyűjtötték be a bajnoki címet. Érdekesség, hogy két nap múlva az FTC vendégeként lép pályára a győztes: a Ferencváros két ponttal nyerte meg előtte az alapszakaszt, de a népligetiek a rájátszásban nem tudták követni a NEKA tempóját. Sikeres évet zárnak a Balaton-partján, hiszen a serdülők a második helyet szerezték meg, az ifjúságiak a juniorokhoz hasonlóan megnyerték a bajnokságot, ráadásul a felnőtt NB I B-ben a második helyen zárt a fiatalok alkotta együttes.