UtánpótlásSport
2024. december 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2016-06-05 15:44

Olimpiaközeli produkció

Kovács Zsófia felemás korláton az ötödik, ugrásban a hetedik helyen végzett a berni felnőtt tornász Európa-bajnokságon. Magyar Zoltán szerint a nyolcadik helyet megszerző női csapat példát mutatott az utánpótlásnak, a kisebbeknek is az ő útjukat kell követni.

UP-info A magyar tornászok társadalma boldog. A berni Európa-bajnokság előtt Magyar Zoltán, a szövetség elnöke még arról beszélt, hogy ezúttal inkább csak az utánpótlástól várható kiemelkedő eredmény, de erre a felnőtt női csapat alaposan rácáfolt: az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg. A „nagyok” között debütáló tizenöt éves Kovács Zsófiának ráadásul a szerenkénti döntőkben is szurkolhattunk.
Kovács Zsófia
Kovács Zsófia
– Fantasztikus volt a döntőben versenyezni, én kezdtem talajon, picit izgultam, de utána már ment minden, mint a karikacsapás – mondta a csapatdöntő után a dunaújvárosi lány. – Felszabadultam, élveztem a versenyzést, az ugrásom is nagyon jó lett, és a felemás korlát is. Ezt a gyakorlatot vagy ennél jobbat igazán elfogadnék a vasárnapi szerenkénti fináléban is. Nos, a 14.500 pontnál egy tizeddel kevesebbel kellett beérnie, de a gyakorlata után láthatóan annak is örült, arra meg igazán büszke lehet, hogy a pontszerző ötödik helyet szerezte meg felemás korláton. Ugrásban nem változott a selejtezőben elért helyezése, tehát hetedikként zárt, 14.216 ponttal. Ez nagyjából másfél tizeddel kevesebb, mint amennyivel döntőbe jutott. – Miután összejött a két döntő, az álmaimban az szerepelt, hogy tartsam meg azokat a helyezéseket, amelyeken bejutottam. Kicsit fura volt telt ház előtt versenyezni, de sok időm nem maradt izgulni. Örömmel vettem tudomásul az ugrásban elért hetedik helyet, de fejben azonnal váltanom kellett a felemás korlátra, hiszen félperces bemelegítésünk sem volt a szeren, illetve engem szólítottak először. Amikor leugrottam, éreztem, hogy jól sikerült, de azt nem gondoltam volna, hogy az ötödik helyen végzek. Nagyon boldog vagyok. Edzője, Trenka János így látta a tanítvány teljesítményét: – Maximálisan elégedettek vagyunk. A döntő előtt azt beszéltük, hogy a hatodik hely a realitás felemás korláton, amennyiben hibátlanul bemutatja a gyakorlatát, és onnan kezdve minden ajándék. Egy helyet lépett előre, úgy gondolom, első lépésnek tökéletes. Ugrásban a papírforma a hetedik-nyolcadik hely volt, örülök, hogy végül a jobbikat szerezte meg. Zsófi másik edzőjével, Joó Gabriellával együtt nagy dicsőség ez nekünk, de nem bízzuk el magunkat. Nincs megállás, megyünk tovább, már tudjuk, hol lehet még javítani. Arról a pontszámok is árulkodnak, hogy Zsófi az Eb-n végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, magabiztosan állt a szerekhez, azaz a bírák egészen biztosan megjegyezték a nevét. Hogy néhány hónap múlva Rióban is láthatják-e a gyakorlatait? Draskóczy Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint rövidesen kiderül, ki képviseli Magyarországot az olimpián. Az biztos, hogy ezzel a teljesítménnyel nagy lépést tett Rio felé. A kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán a tizenöt éves lány teljesítménye mellett a csapat érdemeit kiemelve arról beszélt, hogy a lányok az utánpótlás igazi példaképévé váltak. Úgy fogalmazott: olyan összefogott csapatmunkát, amelyet Böczögő Dorina, Csányi Julianna, Divéky Luca, Kovács Zsófia és Makra Noémi mutatott, még sosem látott. Az utánpótlásnak is ezt a szemléletet kell továbbadni. Főoldali kép: duol.hu