Újoncok a fedélzeten

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK JELENTÉSE POZSONYBÓL. Elveszett időérzék, jól kihasználni a játékidőt és öröm amiatt, hogy helyet kaptak a keretben – a Brazília elleni mérkőzést követően beszélgettünk a pozsonyi ifjúsági kézilabda-világbajnokságon szereplő magyar válogatott négy újoncával, Márton Grétával, Pankotai Lucával, Pál Tamarával és Tóvizi Petrával.

Roska Emese Boglárka A vacsora után, ki-ki a délutáni alvástól kissé álmosan vagy az interjúhelyzettől megszeppenve, de készségesen ült le a négy lány az asztalhoz. A pozsonyi ifjúsági világbajnokságon szereplő újonc kézilabdázókat akartuk faggatni, hogy érzik magukat a viadalon. Márton Gréta, Pankotai Luca, Pál Tamara és Tóvizi Petra tavaly nem szerepelt a szkopjei U17-es Eb-n bronzérmes együttesben, így nekik a vb új élmény. De milyen?

„Egyikünk sem vette biztosra, hogy itt lesz, szóval már az is nagy öröm, hogy behívtak minket” – jegyzik meg egyetértésben a lányok. „Megmutathatjuk, mit tudunk” – teszi hozzá Gréta, Petra pedig kuncogva vágja rá: „vagy mit nem”. Gréta eddig bő két órát töltött a pályán, társai nagyjából egyet, így úgy érzik, fizikailag túlzottan nem fáradtak el. Abban persze egyetértettek: attól, mert nem szerepelnek az adott mérkőzésen, ugyanúgy kell bemelegíteni, együtt élni a játékkal, hiszen bármikor beküldhetik őket. Ráadásul jól kell használniuk a nekik jutó időt. Furcsa szituáció, hogy míg a klubjukban szinte mind a négyen alapemberek, itt inkább – saját megfogalmazásuk szerint – nem a kezdősor tagjai. „Teljesen más, hiszen otthon húzóember vagyok, itt át kell állni” – jegyzi meg Petra, majd Luca teszi hozzá: „újra meg kell dolgozni a szerepért”.

„Kezdetben izgultam – mondja Petra. – Az edzésen mindent működött, de a meccsen leblokkoltam. Sokat beszélgettem Beával (Siti Beáta, a csapat edzője – A szerk.) erről, ő is mondta: muszáj elhinnem, hogy ugyanúgy szükség van rám, mint azokra, akik többet szerepelnek, és abban a néhány percben is nagyon hasznos tudok lenni. Kezdem én is így látni, és minél többet hozzátenni a játékhoz.” Lucának kevésbé nehéz a két szituáció közötti váltás, hiszen egyrészt már az alapozáskor is látható volt, kik lesznek a kezdősor tagjai, illetve a Nemzeti Kézilabda Akadémián kézilabdázik, ahol a sok jó képességű társ miatt eleve hozzászokott a hasonló időelosztáshoz. Balatonboglárhoz hasonlóan Győr sem szűkölködik a tehetséges fiatalokban, a 16. születésnapját csak szeptemberben ünneplő Pál Tamara mégis szinte minden mérkőzésen a kezdő sípszótól a lefújásig zakatol. „Kicsit nehéz volt hozzászokni, hogy nem kezdek, de nem is baj, hiszen idősebbek nálam a többiek, és eleve is, otthon minden meccsen kell öt perc, míg belejövök – értelmezi a helyzetet a csapat benjáminja. – Mire rám kerül a sor, legalább már látom, mire kell figyelni, mit ne hibázzak el, jobb is, ha később szállhatok bele a mérkőzésbe.” Neki egyébként jól esik, ha a kezdősor tagjai dicsérik, s abban mind a négyen egyetértenek, szükség van a biztatásra. Ahogyan a kritikára is, bár Petra szerint nem mindegy, mikor és hogyan kapják meg, mert például a meccs végén, felfokozott állapotban nem úgy fogadják, mintha már higgadtan hallgatnák az építő megjegyzéseket.

A csapat nagy része hosszabb ideje együtt dolgozik, ennek ellenére ők is jól beilleszkedtek. „Mindenki szivatja kicsit a másikat” – így Tamara, majd Petra: „de senki sem megy el még a sértés határáig sem”. Jó a hangulat – nyugtázzák. Fiatalok, lányok – törvényszerűen mindenkinél eljön a holtpont, hiszen négy hetet készültek együtt, s most újabb kettőt töltenek közösen a vébén. „Én sírok, azzal kiadom magamból a feszültséget, és utána minden oké” – mondja nevetve Gréta. A lányok sokszor fülhallgatóval, nem közösen hallgatnak zenét – kérdésemre, miszerint ez a saját kis belső világba való elvonulást szolgálja, igen a felelet. Gondot azonban más okoz. „Elveszett az időérzékünk” – vágja rá szinte kórusban mind a négy lány, legfeljebb más szavakkal. „Milyen nap is van ma, szerda?” – kérdezi hétfőn Tamara. „No, erről beszélünk” – tódítja Petra. Ami a pályát illeti, mindenkinek egyértelmű, most jön a neheze. „Az összes hiba arra szolgált, hogy fejlődjünk” – mondja Luca. „Klassz lenne a négy közé kerülni, jelen pillanatban mindegy is, hogy ott aztán hányadik helyen végzünk” – jegyzi meg Tamara, mire Tóvizi: a dobogóra állnának. „… a legtetejére” teszi hozzá mosollyal Gréta. Úgy legyen. A magyar válogatott délután kettőtől Angola ellen vívja a nyolcaddöntőt. Korábbi anyagaink: beszámoló a vasárnapi érkezésről, hétfői szünnap, Magyarország–Kína,szerdai szünnap, Magyarország-Spanyolország, Magyarország–Kongó, interjú Siti Beátával, Magyarország–Svédország, Magyarország–Brazília, Hajdu János-interjú