2016-09-26 11:33
Úszik – a sikerekben
Rosszullét előzte meg a szezon legfontosabb napját Simon Saroltának, aki végül mégis képes volt a csapattal ezüstöt és egyéniben pontszerző helyet szerezni a kairói junior öttusa-világbajnokságon. A pozitív ösztönzés szerepéről és a mozgás iránti olthatatlan vágyról is beszélgettünk a MOL Új Európa Alapítvány támogatottjával.
reb Ahhoz képest, hogy az egyéni döntőt megelőző éjszaka vélhetően gyomorrontással küzdött, gyógyszert szedett, egészen szép eredményt ért el Simon Sarolta a junior öttusázók Kairóban rendezett világbajnokságán: egyéniben ötödik lett, míg Boros Alexandrával és Zs. Tóth Annával csapatban a dobogó második fokára állhatott fel.
Az edzéshez-versenyzéshez minden eszköz adott Saroltának, hiszen a Mol Új Európa Alapítvány támogatásából sikerült lecserélnie a régebbi holmijait, s komplett új vívófelszerelésben versenyezhet.
A csepeli öttusázó az előző tanévben érettségizett, s megviselte, hogy hosszú hónapokig este nyolcra ért haza az edzésről, éjfélig tanult, majd ötkor kelt, hétvégenként pedig versenyzett. A helyzet mostanra javult: mivel az egyetemen levelező szakra jelentkezett, több ideje jut az öttusára. Úgy tervezi, hogy az úszásra még nagyobb hangsúlyt fektetnek az edzőkkel, és a lövészetét is stabilizálná. Hisz a munkában, így biztos benne, hogy képes fejlődni mind az öt számban, de különösen a medencében. Hosszú idényen van túl Simon, ám vallja, a két és fél világverseny (junior-Eb és -vb, illetve felnőtt-Eb, amelyen negyedik lett a váltóval) kevésbé fárasztotta ki, mint amikor tavaly a juniorok mellett az ifjúságiak két nagy eseményén is szerepelt. Most három hét pihenő következik, csakhogy úgysem bírja ki mozgás nélkül, a lovardában például biztosan megfordul a szünet alatt is. Juniorként még két évig az utánpótlásban szerepelhet, s igyekszik is kiélvezni a korosztályos versenyzés lehetőségét. „Persze szeretnék eljutni a felnőttviadalokra is, viszont semmit sem akarok siettetni, van időm. A nagy cél pedig a négy év múlva esedékes tokiói olimpia.”