2016-10-07 21:43
Megilletődött kezdés
Győzelemmel, de egyelőre a vártnál gyengébb játékkal kezdte az Olimpiai Reménységek Versenyét a serdülő kézilabda leányválogatott. Bohus Beáta csapata a csehek ellen 21-15-re nyert Prágában, a szövetségi edző viszont nem volt elégedett.
Majer Dániel Első mérkőzésén 10-10-es félidei állást követően 21-15-re nyert a prágai Olimpiai Reménységek Versenyén a serdülő kézilabda-leányválogatott. Bohus Beáta szövetségi edző azonban egyelőre nem azt látta, amit szeretett volna. „Megilletődötten kezdtünk, gyenge támadójátékkal – kezdte értékelését Bohus Beáta. – A második félidő tizenharmadik percében váltottunk nyitott védekezésre, ezzel sikerült megfordítani a mérkőzést. Azt éreztem, a játékosok tologatják a felelősséget azért, hogy elkerüljék a hibázást. Ahelyett, hogy megpróbálták volna azt nyújtani, amit a klubjukban szoktak. Ott mindannyian meghatározó játékosok, kiemelkedő a tudásuk, azért válogatottak. Fontos, hogy levegyük róluk a terhet, élvezzék, hogy itt lehetnek és elhiggyék, hogy mindenkinek a játékára szükség van.” A szakvezető elmondta: sok munkára lesz még szükség ahhoz, hogy a jövő évi győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra és az Európa-bajnokságra összeálljon a csapat. „Ehhez elsősorban sok nemzetközi mérkőzés és jó ellenfelek kellenek, mert azért sem a cseh, sem a szlovén, a szlovák vagy a lengyel kézilabda nem tartozik az elitbe, ahova az előző Eb alapján mi szeretnénk bekerülni” – utalt a prágai torna résztvevőire Bohus. A csapat csütörtökön indult Győrből, a hatórás buszutat követően ma délelőtt edzett „egy komolyat”, kora este pedig következett a mérkőzés. „Nem egyszerű, mert nem kapják meg azt a terhelést, mint otthon, ezért keményebb edzésekkel próbáljuk megtartani ugyanazt az edzettségi állapotot a hazai bajnokság folytatására.” A lányoknak a jövő évi EYOF lesz az első komoly nemzetközi tornájuk, erre is készülnek. „Igyekszünk modellezni a világversenyek hangulatát. Vacsora, regeneráció, jön a következő mérkőzés, majd újra kezdődik előről. Odafigyelnünk arra is, hogyan pihenjenek, miként étkezzenek. Ilyenkor nincs mese, azt kell enni amit kapnak, mert nincs más. Ezekkel a dolgokkal jövőre mind szembesülnek, az Eb-n ráadásul erős csoportba kerültünk, a keresztjáték sem lesz egyszerű, minden gól, minden védekezés számítani fog” – tekintett előre a kapitány. Az együttes legközelebb szombat délután négy órakor a szlovákok ellen lép pályára.