Balaton-parti parti
Szoros mérkőzést játszott a junior férfi kézilabda-válogatott a Balatonfüreddel: Gyurka János együttese két fontos, a felnőttekkel tartó játékos hiánya ellenére „csupán” 32-29-re kapott ki Balatonbogláron.
reb Majdnem két hónapot követően lépett újra pályára a junior férfi kézilabda-válogatott az NB I-ben: a szeptember 14-i, Orosháza elleni rajtot követően ezúttal a Balatonfüred volt az ellenfél a Nemzeti Kézilabda Akadémia bázisán, Balatonbogláron. Az akkori mérkőzéssel ellentétben ezúttal számíthatott a veszprémi játékosokra Gyurka János szövetségi edző. Ahogy a lányok szereplését, a fiúkét is olyan módon követjük, hogy egy-egy főszereplőt kérünk fel „különtudósítónak": Ligetvári Patrik beszélt a meccsről. „A védekezésünk nem működött elég jól, hiányoztak a feltartóztató, a Füred támadásait megrendítő faultok – kezdte a hat gólig jutó balátlövő. – A második félidőben próbáltunk keményebbek lenni, fel is zárkóztunk, de az ellenfél igazából amiatt nyerte meg a meccset. Ahhoz képest, hogy hármat edzettünk együtt és érezhető volt rajtunk az összeszokottság hiánya, jó összecsapást vívtunk.” Számokban mutatva: a juniorok tartották a lépést a Balatonfüreddel, a félidőben három góllal vezetett a rivális (16-19), s a különbség a találkozó végére sem hízott nagyobbra (29-32). A januári világbajnoki selejtezőre készülő együttes a válogatott hét miatt zavartalanul készül együtt, pénteken pedig ismét NB I-es ellenféllel, a Balmazújvárossal csap össze. Az U21-es alakulat egyébként két kulcsjátékosát nélkülözte: a balatonfüredi Győri Mátyás és a tatabányai Juhász Ádám Xavi Sabaté meghívására az Eb-selejtezőkre készül a felnőttekkel (a kapus Rózsavölgyi Gergő pedig ezúttal a másik oldalon, a klubcsapatában szerepelt). Juhász lehetőséget kapott, és gólt szerzett a Lettország elleni 24-16-os siker alkalmával. A junior kézilabda-válogatottak amolyan fél évadot játszanak az évadban: mindig az élvonalbeli riválisok látogatnak el Balatonboglárra. Nincs visszavágó, és így természetesen az eredmények nem befolyásolják a bajnokság sorrendjét. A korábbi mérkőzések: Juniorválogatott–OrosházaA FÉRFI JUNIORVÁLOGATOTT NB I-ES MÉRKŐZÉSE U21-es válogatott–Balatonfüred 29-32 (16-19) Balatonboglár, játékvezetők: Malte, Bona (németek) MAGYARORSZÁG JUNIOR: Ulicsinyi, Pásztor I. (kapusok), Bartók 3, Dávid, Déber 1, Fekete 5 (2), Gábor 3, Hanusz 3 (1), Kovács M. 3, Ligetvári 6, Mikita B. 1, Schmid 1, Szilágyi, Szita 2, Török Á. 1, Varjú. Szövetségi edző: Gyurka János BALATONFÜRED: Kiss A., Rózsavölgyi (kapusok), Gábori 1, Ivanovics 3, Kancel, Nemes 2, Németh B. 5, Petrovski 7, Szemenyov 7, Szűcs, Vágner 2, Varsandán 5 (1), Vasvári. Edző: Csoknyai István Kiállítások: 4, ill. 4 perc Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1