2016-11-10 14:35
Vácról Lemgóba
A gyorsan lezajló egyeztetések eredményeként a 20 éves Bartók Donát elhagyta a Vác élvonalbeli férfi kézilabdacsapatát, és két és fél évre a német Lemgóba igazolt. Az édesapa, a korábbi kiváló játékos, Bartók Csaba üdvözli a váltást, Donát pedig már Stuttgart felé utazva beszélt az átigazolásról.
reb Kedden még négy gólt szerzett Bartók Donát a juniorválogatottban a Tatabánya ellen, majd hazament, kipakolt, becsomagolt, és szerda reggel Németországba repült. A Vác jobbátlövője ugyanis felkeltette a patinás, 1997-ben és 2003-ban német bajnok Lemgo érdeklődését, a két klub pedig megegyezett, így a korosztályos válogatott két és fél évre a 18 csapatos Bundesliga 17., kieső helyén álló együttesbe került.
KERETES Közleményében a Vác sok sikert kívánt immár korábbi játékosának, illetve jelezte, rövid távon házon belül, hosszú távon pedig az átigazolási piacról tervezi pótolni a távozó fiatalt.
Bartók Csabát apaként és szakemberként is kérdeztük fia váltásáról. „Emberileg nem egyszerű, hiszen jóval kevesebbet találkozhatom Donáttal, a kézilabdát nézve viszont örülök a váltásnak. A váci vezetőkről és Zsiga Gyula edzőről csak felsőfokon beszélhetek, ám a Bundesliga a világ legerősebb bajnoksága. Több országban is van egy-két erős együttes, kirakatcsapat, de a német sorozat messze-messze kiemelkedik a többi ország bajnoksága közül.” Donát németül nem beszél, angolul és spanyolul viszont igen, így valószínűleg nem lesznek nagy problémái a beilleszkedéssel. Ha már a sokat látott édesapával beszéltünk, kíváncsiak voltunk, ő hogy látja, miért van az, hogy viszonylag kevés magyar játékos áll légiósnak? „Egyszerű a felelet: az utóbbi időben sok pénz került a magyar kézilabdasportba, így már kevésbé vonzó a külföldi karrier. Igaz, szerintem a férfi és női szakágnak is jót tenne, ha a játékosok légiósként szerzett tapasztalatokkal gazdagodnának, hiszen van mit tanulni odakint.” A Bartók Donátról írt korábbi anyagunkat itt olvashatja el.