2016-12-07 11:00
Kontrecz befejezte
Utoljára nyáron, az oroszországi ifjúsági Európa-bajnokságon hallottunk Kontrecz Márkról, aki utóbbi években az egyik, ha nem a legnagyobb ígéretnek számított a magyar ökölvívásban. Könnyen előfordulhat, hogy a tizenkilencedik életévét januárban betöltő bokszoló örökre ígéret is marad, Facebook-oldalán ugyanis bejelentette visszavonulását.
Majer Dániel A junior Európa-bajnoki bronzérmes, korosztályos magyar bajnok, számos rangos utánpótlás-versenyen győztes Kontrecz Márk tíz év aktív ökölvívás után bejelentette visszavonulását. A lassan 19 éves bokszolót döntésének okairól kérdeztük.
„A tehetség fegyelem, elszántság, mentális és erkölcsi tartás nélkül semmit sem ér. Számos példát láttunk már rá, hogy egy ígéretes fiatal elkallódott. A serdülő és junior korosztályban szinte még maguktól jönnek az eredmények, de később, amikor igazán oda kell tennie magát a fiatal bokszolónak, sokan eltűnnek” – mondta az ifjúsági válogatottban Kontrecz Márkot is edző Füzesy Zoltán.
A befejezés mellett végül magánéletének megóvás miatt döntött. „A munka és az edzések mellett ideges és feszült voltam, ennek pedig sokszor a barátnőmön látta kárát. Sajnálom, hogy így alakult, sokak szerint nagyon ritkán adatik meg valakinek az a tehetség, ami nekem, de szeretném, ha minden rendbe jönne körülöttem. Mostantól a munkámra és a barátnőmre fogok koncentrálni, és igyekszem boldog életet élni. Szeretném megköszönni edzőimnek, Erdei Zsoltnak, Ács Józsefnek, Gregárik Krisztiánnak, Wida Józsefnek, hogy végigkísérték a karrieremet, és persze Farkas Józsefnek, akire mindig is apaként tekintettem.”