UtánpótlásSport
2024. december 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2016-12-10 21:39

Igazi rangadó

Simának indult, mégis izgalmas véget ért a Budapesti Honvéd és a Nyíregyházi Sportcentrum összecsapása a kiemelt juniorkosárlabda-fiúbajnokságban. Az első három negyedet uraló hazaiak a végjátékban is higgadtabbak maradtak, így győzni tudtak.

Lakner Gábor Talán még a vendégszurkolók közül sem akadt senki, aki ötpercnyi játék után azt gondolta volna, hogy komoly izgalmakat hoz a Budapesti Honvéd–Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda-mérkőzés a kiemelt junior-fiúbajnokságban. Akkor ugyanis 17-0-s hazai vezetést mutatott az eredményjelző, és semmi nem utalt arra, hogy a nyírségiek magukra találnak. HonvédA Honvéd ráadásul uralta a folytatást is, rendre visszaverte a vendégek felzárkózási kísérleteit. A második szakasz ugyan kiegyenlítettebb játékot hozott, de a nagyszünetben így is 18 ponttal, 58-40-re vezettek a piros-fehérek. Később még tovább nőtt a szakadék, a 28. percben már 24 pont volt a különbség, 58-34. És még onnan is volt visszaút a nyíregyháziaknak! Hogy a vendégek védekezésváltásának, vagy a biztos vezetés tudatában kiengedő hazaiak könnyedebb harcmodorának köszönhető-e a feltámadás, az véleményes, de gyanítjuk, mindkettő közrejátszott. A szép csendben 29 pontig jutó Fazekas Csaba vezérletével a nyírségiek két perccel a vége előtt eltüntették a 24 pontos differenciát: 62-62-ről új mérkőzés indult. A végjáték azonban tartogatott még egy fordulatot: a hazaiak újítani tudtak, kilenc pontot dobtak, miközben egyet sem kaptak, így végül ők hagyhatták el győztesen a pályát, a szépszámú Honvéd-tábor legnagyobb örömére. A szurkolók közül egyébként nem mindenki láthatta a 71-62-es sikert, volt ugyanis, aki a kellőnél vehemensebben nyilvánított véleményt egy-egy játékvezetői ítélet után, így idő előtt távozásra kényszerült. A két csapat minden dicséretet megérdemel: a Nyíregyháza a megalkuvást nem tűrő küzdelemért és a lehetetlen helyzetből való talpra állásért, a Honvéd pedig az első három negyedért és a higgadt végjátékért. Abban a hazaiakat irányító Zsoldos András és a vendégeket vezető Pethő Ákos is egyetértett, ilyen hőfokú és tempójú meccsek kellenek a fiatalok fejlődéséhez. Márpedig a juniorbajnokság keleti csoportja rendkívül kiegyenlített: hat azonos erősségű csapat szerepel, és a másik két gárda is bármikor képes meglepetést okozni. Így pedig mindenki csak nyerhet.

KIEMELT FIÚ-JUNIORBAJNOKSÁG Budapesti Honvéd/A–Nyíregyházi Sportcentrum KA 71-62 (17-6, 19-16, 22-18, 13-22) Legjobb dobók: Mucza 18/3, Hargitai 13, Martinez 13/3, ill. Fazekas 29/6, Vaskó 11/9