A legfiatalabb két keréken

Huszonkét évet töltött el a gyorsasági-motoros világbajnokságon, ezalatt rekordszámú, 328 versenyen vett részt, amelyből 29-et megnyert. Az olasz Loris Capirossi ma már a sorozat versenyirányításában tölt be fontos pozíciót, 27 évvel ezelőtt azonban még javában motorozott. Vasárnapi retrórovatunkban az 1990-es debütáló idényére tekintünk vissza, amikor is ő lett a sportág történetének legfiatalabb világbajnoka.

Majer Dániel Loris Capirossi neve ismerősen cseng a motorsport-kedvelőknek, rekordhosszúságú, huszonkét évet felölelő világbajnoki pályafutása alatt rengetegen látták motorozni. Tizenhét évesen szó szerint berobbant az élvonalba, első idényében mindjárt világbajnok lett, jóllehet, meglehetősen vitatott körülmények között.

Loris Capirossi, avagy becenevén Capirex 1973. április 4-én született a Bologna megyei Castel San Pietro Termében. A húszezer lakosú település alig több mint tíz kilométerre található a híres imolai versenypályától, a kis Loris sorsa tehát, mondhatni, előre meg volt írva. Különleges tehetsége igen korán megmutatkozott, már négyévesen is a motorbeállítás művészének tartották. Ennek megfelelően meglehetősen gyorsan lépkedett fel a ranglétrán. Tizenhat évesen az olasz 125 köbcentiméteres bajnokságban és az Európa-bajnokságon is megcsillogtatta tudását, utóbbiban négy futamgyőzelmet szerzett. Remek teljesítményének köszönhetően 1990-ben, még tizenhetedik születésnapja előtt bemutatkozhatott a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. Mondanunk sem kell, egyáltalán nem számoltak vele a végső győzelemre esélyes versenyzők között. A szezonnyitó Japán Nagydíjon azonban egyből jelezte: tanulóév ide vagy oda, nem csak turistáskodni jött. Kezdésként elért hatodik helyét a második futamon hetedik pozíció követte, majd a szezon harmadik állomásán, az olaszországi Misanóban rendezett Nemzetek Nagydíján első dobogós helyezését is megszerezte, harmadikként végzett. Ettől kezdve az idény kilencedik megméretéséig – hollandiai bukását kivéve – le sem szállt a pódiumról, Németországban ismét harmadik, Ausztriában, Jugoszláviában és Belgiumban pedig második lett. A kilencedik versenyen, Franciaországban becsúszott ugyan egy rossznak semmiképp nem mondható negyedik hely, a tizedik állomáson azonban rögtön korrigált és megszerezte pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét, előlépve a bajnoki cím várományosai közé.

Vasárnapi retrórovatunkban egy-egy, sportága szabályai szerint utánpótlás korú sportoló felnőttek között elért, kiugró teljesítményét idézzük fel. Ez az egyetlen rendezőelv, külföldi és hazai sportoló egyaránt szerepel a sorozatban.

Legfőbb vetélytársának a nála 16 évvel idősebb holland Hans Spaan bizonyult, aki az 1990-es évben már tizenegyedik szezonját taposta a vb-mezőnyben. A tizenegyedik és tizenkettedik futamot megnyerte, utóbbit követően pedig már öt sikernél tartott Capirossi egyével szemben, az olasztól így meglehetősen távol került a világbajnoki trófea. Az ezt követő Magyar Nagydíjat azonban megnyerte, életben tartva matematikai esélyét a címre. Az utolsó, ausztrál futam előtt ezzel együtt nem ő számított a legfőbb esélyesnek. „Nem hiszem, hogy sokan gondolták volna a mindent eldöntő versenyt megelőzően, hogy sikerül megnyernem a világbajnokságot. Én legalábbis biztosan nem, egyszerűen túl nagy volt a lemaradásom. A futamot megelőző éjszaka alig tudtam aludni, folyamatosan a másnapi versenyen járt az eszem” – emlékezett vissza évekkel később Capirex. Végül nyerni tudott, győzelmét azonban beárnyékolta csapattársa, az akkor már kétszeres világbajnok Fausto Gresini és a mezőny két másik olasz versenyzője, Casanova és Romboni pályán tanúsított viselkedése. Az itáliai kontingens nem követett el ugyan szabálytalanságot, sokan azonban meglehetősen sportszerűtlennek vélték, ahogy méhrajként körülzsongták a második helyen motorozó Spaant, oda-vissza előzgetve a hollandot a futam nagy részében, egérutat biztosítva ezzel az élen haladó Capirossinak. Gresini még egy jobbegyenest is kapott a verseny alatt (!) a feldühödött Spaantól. Az ominózus ütés, 5-ös rajtszámmal Gresini, 2-essel Spaan: A közjáték mit sem zavarta az élen haladó olaszt, aki magabiztosan motorozott be a célba, hogy 17 évesen és 165 naposan minden idők legfiatalabb világbajnoka legyen. Rekordját azóta sem döntötte meg senki, második szezonjában ráadásul – immár tiszta körülmények között – megvédte címét, 18 éves korára tehát kétszeres vb elsőnek mondhatta magát. Értelemszerűen ez sem sikerült azóta senkinek. Pályafutását 2011-ben, háromszoros világbajnokként, a motorversenyzés királykategóriájának számító MotoGP-ben fejezte be, de előtte, 2007-ben még azért felállított egy újabb rekordot: Japánban szerzett első helyével ő lett az a motoros, akinek a pályafutásában a legtöbb idő (17 év 70 nap) telt el első és utolsó győzelme között. Sorozatunk korábbi részei: Tara Lipinski Marjorie Gestring Lőrincz Tamás Nadia Comăneci Egerszegi Krisztina Boris Becker Gyurta Dániel Szeles Mónika