Apa, a vezérszurkoló

Családban marad című rovatunkban olyan szülő-gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, s nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő… A kiválasztott kettősöket arra kérjük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. E heti főszereplőink: Tóth Frank, a kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, olimpiai negyedik helyezett vízilabdázó, valamint kosárlabdázó lánya, Tóth Franka, aki a Vasas Akadémiával kadetbajnokságot nyert, majd az U16-os válogatottal az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon és az A divíziós Eb-n is ezüstérmes lett.

Lakner Gábor Tóth Frank, a kilencvenes évek meghatározó vízilabdázója mindenképpen szerette volna, hogy a legidősebb lánya, Franka elsősorban megtanuljon úszni, másodsorban pedig sportoljon valamit. Noha az apa ma már utánpótlásedzőként dolgozik, nem terelgette gyermekét a medence felé, teljes mértékben rábízta a választást. A rengeteg sportág közül végül a kosárlabda maradt, s hogy a lánya nem döntött rosszul, azt bizonyítja a korosztályos válogatottal a nyáron nyert két, rendkívül értékes ezüstérem. Ráadásul a másodikat pontosan akkor szerezte Bourges-ban, amikor édesapja aranyat vehetett át a budapesti masters-világbajnokságon.

TÓTH FRANK „Mindenképpen szerettem volna, hogy Franka sportoljon, de egyáltalán nem erőltettem, hogy vízilabdázó legyen. A kosárlabdával már óvodáskorában megismerkedett Zsolnay Gyöngyinek köszönhetően, és a szeretetteljes légkör rögtön megfogta. Emellett rengeteg sportágat kipróbált, például teniszezett is. Nekem annyi szerepem volt a pályafutásának az alakulásában, hogy jeleztem, most már ki kell választania, melyiket veszi komolyan, de a végső szót ő mondta ki. Nem vagyok szakember, így magáról a kosárlabdáról nem tudok neki mit mondani, de mivel magam is csapatsportágat űztem, igyekszem átadni a tapasztalataimat, és jó döntések felé terelni. Amikor csak tehetem, kint vagyok a mérkőzésein, kőkeményen szurkolok, és ha éppen nem egyezik a véleményem a bírókéval, akkor néha ki is vezetnek, de hát a szülő a parton az szülő a parton. Nagy büszkeség, hogy Franka a klubcsapata mellett a válogatottal is hatalmas sikereket ért el, ez a korosztály negyven éve nem játszott döntőt az Európa-bajnokságon. Nemcsak neki, hanem minden játékosnak és stábtagnak kijár a dicséret, a válogatott megérdemelten indulhat a jövő évi világbajnokságon, amelyet én is nagyon várok. Most már egyértelműen a kosárlabdában képzeli el a jövőjét, de még nagyon fiatal, így fizikálisan és gyorsaságban is fejlődnie kell. Emellett a tanulmányait sem hanyagolja el, az eredményeinek köszönhetően egy évet Bécsben tölthet cserediákként. Nekem is ment párhuzamosan a tanulás és az élsport, bízom benne, hogy neki is fog. Mindent meg is tesz érte, mi pedig biztosítjuk a nyugodt családi hátteret.”

TÓTH FRANKA „A sport kiskorom óta jelen van az életemben, ebben pedig nagy szerepe van annak, hogy apukám is élsportoló volt. Persze ebből akkor még nem sokat fogtam fel, arra emlékszem, hogy gyakran elutazott, és olyankor mindig rajzolt nekem valamit, kedves üzenet társaságában. Aztán fokozatosan jutott el a tudatomig, hogy milyen komoly szinten vízilabdázott, a kiskoromból azonban nincsenek emlékeim a mérkőzéseiről. Később persze visszanéztem felvételeket, a masterscsapatban pedig magam is láttam, mennyire élvezi a játékot, és milyen felszabadulttá válik a medencében. Engem soha nem presszionált arra, hogy vízilabdázó legyek, bár kipróbáltam azt is. Az egyhetes nyári táborban viszont kiderült, hogy a bőröm nem bírja a klóros vizet, így nem volt kérdés, hogy maradok a kosárlabdánál. Apu őszintén bevallja, hogy nem ért a játékhoz, de magával a sporttal kapcsolatban nagyon értékes tanácsokat tud adni. A mérkőzéseimen gyakran jelen van, aminek örülök, de ha igazságtalanság ér, akkor néha elveszíti a fejét, hiszen félti az ő kicsi lányát. A csapattársaim és a többi szülő körében nagyon népszerű, mert mindig kimondja a véleményét. Bécsbe nehezen engedett el erre az egy évre, de úgy éreztem, boldog volt, hogy a tanulmányi eredményemmel kiérdemeltem a lehetőséget. A nyáron nagy volt az öröm, amikor ugyanazon a hétvégén nyertünk mindketten érmet, de mivel egyszerre játszottunk, nem tudtuk élőben nézni egymás mérkőzéseit. Ezzel együtt nagyon büszke vagyok a világbajnoki győzelmére.”