Kása+Kása=sikerpáros

Apa és fia együtt edzi az EDF DÉMÁSZ-Szeged VE kenus utánpótlását. Kása Ferenc és Kása Péter tevékenységének hatékonyságát bajnoki és nemzetközi eredmények, érmek jelzik – a délmagyar.hu mutatja be őket.

UP-info Sok kiváló és eredményes sportolót nevelt fel Kása Ferenc (63), az EDF DÉMÁSZ-Szeged mesteredzője, aki 55 évesen is diplomát szerzett a pécsi testnevelési egyetemen, hogy még jobb edző legyen. Immár kilenc éve fia, Kása Péter (31) is mellette, majd egyre inkább vele együtt dolgozik a sikersportág szegedi utánpótlásának nevelésében. – Éppen Dunavarsányban edzőtáborozom a serdülő kenusokkal. Eredendően a fiamat kérték fel erre a feladatra, hiszen neki is van válogatott kerettag versenyzője, de ő a Dózsa-iskolában tanít, most nem tudott eljönni, így én vettem át tőle ezt a feladatot. Péter olyat eredményt ért el, amit még nekem sem sikerült: egy versenyidény alatt minden korosztályt, szakágat és viadalt figyelembe véve tizennyolc bajnoki aranyérmet szereztek tanítványai. Azt szerettem volna, ha minél hamarabb kitanulja a szakmát, ennek szellemében amíg én edzőtáboroztam a felnőttekkel, például Joóbbal, Fürdökkel, Vajdával, addig ő helyettesített itthon már lassan tíz esztendeje. Három éve pedig már hivatalosan is edző, és az övé az utánpótlásból a gyermek, a kölyök és a serdülő korosztály, nagyjából 120 fiatal – mondta Kása Ferenc, majd így folytatta: – Kettős érzésem van, mert egyrészt látom, mennyi munkája van benne, és mennyi mindenről mond le. Emiatt féltettem, és nem is örültem, hogy elkezdte az edzősködést, viszont ő az, akinek át tudom adni azt a rengeteg tapasztalatot, am 1970 óta gyűlt össze bennem. Ő nem szúr hátba, mint más fiatal kollégák. Úgy néz ki, hogy jól működik a dolog. Teljesen egyenrangú partner a munkában, sőt, a fiatalos szemléletével észrevesz sok olyasmit, amit meg én tanulok meg tőle. Nem hagy nyugodni, és ha így is lenne, ő felráz a dinamizmusával. Úgy érzem, túlszárnyalja az én eredményeimet, persze csak akkor, ha hagyja a család, a környezet, az egyesületi stratégia. Hogy neki majd ki segít? Kivárom, megígérem. – Ha a szülő valamit sportol, akkor a gyereknek nincs sok választása, legalábbis ez történik általában… – Nem volt egyértelmű, hogy kenus leszek, mást is kipróbáltam, például a kézilabdát – avat be Kása Péter a kezdetekbe. – Végül döntöttem és maradtam a kenu mellett. Nyolcévesen kezdtem el, juniorválogatott voltam, magyar bajnoki címeket szereztem, serdülőként pedig indultam nemzetközi versenyeken is. Az nem volt konkrét elhatározás, hogy edző leszek, ez egy folyamat vége. A hajlam megvolt, a sportágban maradás szándéka is és ez befolyásolta továbbtanulási szándékomat. Apa megszerettette velem a sportágat, fiatalként pedig nem a sikert elérő versenyzőket, hanem a háttérben dolgozó edzőket, mestereket figyeltem. Csodáltam őket, hogyan mozgósítanak, hogyan készítenek fel, és nem csak a saját sportágon belüli szakemberekre gondolok. Rajongok például Mocsai Lajos szakmai tudásért, megnyilvánulásaiért. Mi az, amit szeretnék elérni? Nem feltétlenül érmekben gondolkodom, inkább olyan egyéniséggé szeretnék válni a városban és a szakmában, mint amilyen apa. Irigylem, hogy mennyi gyereket vitt vízre és szerettette meg velük a kenuzást. Remélem, jó úton járok afelé, hogy az eredményeit legalább megközelítsem.