Vízilabda: egyre gyorsul a tempó – interjú a 16 éves Vigvári Vincével

Ifjúsági bajnoki cím, két korosztályos világesemény és premier a felnőttbajnokságban. A tavalyi év számos újdonságot hozott az UVSE 16 éves vízilabdázója, Vigvári Vince karrierjébe, aki testvérét sem hagyja ki nagyra törő terveiből.

Az biztos, hogy sűrű és eseménydús évet zárt, hiszen az ifjúsági bajnoki cím megnyerése után Grúziában tagja volt az Eb-bronzérmes U17-es válogatottnak, majd a kuvaiti U20-as világbajnokságon a magyar csapat legfiatalabbjaként négy évvel idősebbek között bizonyított. Pályafutása kezdetétől játszik magasabb korosztályokban, nemrégiben az UVSE felnőttegyüttesében is bemutatkozott. A hazai vízilabda 16 éves reménységével, Vigvári Vincével beszélgettünk. – Édesapád, Vigvári Csaba is vízilabdázott. Egyértelmű volt az út? – A szüleim már a születésünk előtt eldöntötték, hogy ha fiú lesz, akkor vízilabda, ha lány, akkor tenisz, hiszen utóbbi édesanyánk sportága. Így a nővérem, Vanda teniszezik, mi meg pólózunk a két évvel idősebb bátyámmal, Vendellel. Tulajdonképpen már pici gyerekként erre készültünk. A Kópéban kezdtünk, onnan kerültünk az UVSE-be. – Ahol igencsak kiteljesedtél. Úgy tűnik, 2019-ben azért minden eddiginél jobban felpörögtek az események. – Igen. Tulajdonképpen ez volt a legproduktívabb évem. Először nyertem ifjúsági bajnokságot, az U17-es és az U20-as válogatottnak is tagja lehettem világeseményen, elkezdtem játszani az ob I-ben. Rengeteget fejlődtem. Mérkőzések közben akaratosabb vagyok, ha fáradtnak érzem magam, akkor is megteszem azt a plusz tempót a labdáért, labdaszerzésért, visszaérek a védekezésben.

– Milyen élményeid vannak a világeseményekről? – Az U17-es Európa-bajnokság volt az első. Úgy indultam neki a nyárnak, hogy szeretnék a keret tagja lenni. Szerencsére sikerült. A spanyolok ellen elveszített elődöntő után nagyon csalódott voltam, de a bronzérem valamelyest kárpótol. Ezzel a korosztállyal idén a világbajnoki cím a cél. Az Eb-n egész jól ment a játék, bizakodhattam, hogy az U20-as csapatban is lehetőséget kapok, de amikor kihirdették a keretet, így is igencsak meglepődtem. Óriási dologként éltem meg a beválogatásomat. Sajnos a montenegróiak elleni vereségünk azt jelentette, hogy nem végezhetünk az első nyolcban, de a becsületünkért végig küzdöttünk, és kilencedik helyen zártunk. – Az ob I-es szereplés mennyire ért váratlanul? – Igyekeztem minél többet tenni azért, hogy bemutatkozhassak. Szeptemberben kezdtem játszani a felnőttekkel, és fokozatosan több lehetőséget kapok. Nagy kihívás. Egyre többet és jobban szeretnék szerepelni. – Első meccseden góllal nyitottál. – Az a kupában volt. A bajnokságban csupán a második mérkőzésemen lőttem gólt. – A válogatott kapusának, Nagy Viktornak. – Neki. – Mit gondolsz, milyen tulajdonságokkal emelkedsz ki a korosztályodból? – Magamról sosem egyszerű beszélni. Azt hiszem, elég gyors vagyok, és jól értem, olvasom a játékot. Ha nem sokkal idősebbek között játszom, akkor sokszor hárul rám vezérszerep. Ilyenkor irányítanom kell. És úgy gondolom, gólerős is vagyok. – Nincs is gyenge pontod? – Természetesen van! (Nevet.) De nem az volt a kérdés. – Jogos. Hogyan fogadod, hogy többen is az új Varga testvérpárként emlegetnek, Dánielhez és Déneshez hasonlítanak titeket Vendellel? – Elismerés és megtiszteltetés egyszerre. Bár ha nem lennének ilyen kijelentések, az én hozzáállásomon az sem változtatna semmit. A személyük nagyon inspiráló, de ugyanez elmondható edzőnkről, Benedek Tiborról, akit csak Mesternek szólítunk. A szorgalmáról és alázatosságáról szóló történetek mindenki előtt példák. – Milyen viszonyban vagytok Vendellel? – Rendkívül jó. Némi rivalizálás van közöttünk, de segítjük egymást. Rengeteget beszélgetünk a vízilabdáról, otthon vacsora közben is ez a téma. Szeretnék a tavalyi évhez hasonló ütemben fejlődni, a célom, hogy 2024-ben Párizsban már ott legyek az olimpián. Sőt, ott legyünk. A testvéremmel együtt akarok olimpiai bajnok lenni. – Ki a jobb kettőtök közül? – Erről nem mondok semmit. További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.