Édesapja kongói, édesanyja magyar. Öt éves korától karatézik, heti nyolc-tíz alkalommal edz, a dobogón neki szól a Himnusz, egyetemre készül. Ez mind-mind Tadissi Yves Martial, aki aranyéremmel a zsebében tért haza az újvidéki karate Európa-bajnokságról, miután – 18 éves létére – megnyerte az U21-es korosztályban a 68 kilósok versenyét.
Krecsik Adrienn
– Sokat, kőkemény munka eredménye az Eb-elsőség. Hetente nyolc-tíz alkalommal edzek; vagyis naponta akár kétszer is gyakorolok. Ezek főleg edzőtermi tréningek, és lazításképpen uszodába is járok. De megéri. Rém boldog vagyok, hogy sikerült győznöm.
– Ráadásul nem is először...
– Valóban, két éve, Párizsban ugyancsak a 68 kilósok mezőnyében, de még a tizenhat-tizenhét évesek kategóriájában nyertem az első Európa-bajnoki aranyamat.
– Mire gondoltál, amikor kiderült, hogy nyertél?
– Az ilyesmi tényleg leírhatatlan érzés. Igazából a döntőbe jutásnál esett le a nagy kő a szívemről, hiszen akkor vált biztossá, hogy felállhatok a dobogóra. Hirtelen minden stressz elszállt belőlem. Aztán következhettek a nagy örömködések, összeborulások, együtt sírások. Azt hiszem, a döntőben már szinte teher nélkül küzd az ember. Akkorra már tudja, hogy megérte a két-két és fél hónapnyi, lemondásokkal teli, kegyetlen felkészülés. Persze ettől még, természetesen az aranyérem a cél. És aztán az emelvény legfelső fokán állva a magyar Himnuszt hallgatni... Az elképesztő, leírhatatlan érzés!
– Miről kellett lemondanod a karate, az Eb miatt?
– Két hónapon át, ugye, egyértelmű, hogy nincs se buli, se kiruccanás, se semmi. A tanulást is hanyagolni kell kicsit, mivel ilyenkor az edzések állnak a középpontban, a tréningek mindegyikén a maximumot muszáj teljesíteni. Mit mondjak: nem sok szabadideje van az embernek.
– Hogyan ünnepelted meg a győzelmedet?
– Egyelőre sehogy. De pótolni fogom, és hatalmas bulit csapunk, az biztos.
– Mi a legközelebbi feladat, cél?
– Az Európa-bajnoki címmel sikerült kvalifikálnom magamat az októberi, malajziai vb-re. Így hamarosan már arra koncentrálok, mert szeretném, ha egy világbajnoki érem is virítana a kollekcióban.
– A vb-n sokkal erősebb a mezőny?
– Az Európa-bajnokságon negyvenhat nemzet versenyzői vettek részt, egy-egy vb-re hozzávetőleg kilencven-száz ország küld versenyzőket. Vagyis hat-hét iszonyatosan nehéz meccs vár arra, aki eljut a végjátékig.
– És mi leszel, ha nagy leszel? Mire számítasz a felnőttek között?
– Ott is az Eb-, illetve vb-címet tekintem majd végcélnak. Mivel a karate végül is nem kapott helyet a 2016-os olimpia programjában, a sportág legjelentősebb eseményei változatlanul a világ- és kontinensbajnokságok.
– Mi tudható a „civil” életedről?
– Öt éves koromban apukám vitt le az első edzésre, és ennek már tizenhárom esztendeje. A kispesti Deák Ferenc Gimnáziumba járok, idén lesz az érettségim, aztán egyetemen szeretném folytatni a tanulmányaimat. A barátaimmal moziba, bulizni, kikapcsolódni járok, mint minden fiatal. Amúgy a Kono Karate Klub versenyzője vagyok, a két edzőm Módos Viktória és Horváth Gábor.
– Felteszem a családtagjaid büszkék rád...
– Rengeteget köszönhetek nekik, anyagilag és lelkileg is támogatnak. Apukám pedig, ha csak teheti, ott van a versenyeimen.
