
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Evezős Szövetség az olasz Antonio Colamonicivel, akit tavaly a világ legjobb edzőjének választottak.
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Evezős Szövetség az olasz Antonio Colamonicivel, akit tavaly a világ legjobb edzőjének választottak.
A Magyar Evezős Szövetség tiszteletbeli elnökével, az olimpikon Dávid Imrével beszélgettünk a sportág hazai utánpótlásának nehéz helyzetéről.
Ficsor László vezető szövetségi kapitányként, Simon Béla pedig szövetségi kapitányként a felnőtt- mellett a korosztályos válogatottakat is vezetik.
Idén is négy világverseny vár az utánpótláskorú evezősökre; az eseményekről a magyar indulók sem hiányoznak majd.
Az U23-as és az U19-es evezős korosztály is eredményesen szerepelt az idei Európa-bajnokságán.
Nagy tervekkel várja a felnőttkorosztályba való belépést a négyszeres U23-as Eb-érmes evezős, Szőllősi Balázs.
Két magyar hajó is éremmel zárt a vasárnap délután véget érő, Törökországban megrendezett U23-as evezős Európa-bajnokságon.
A hétvégén Törökországban rendezik meg az U23-as evezősök Európa-bajnokságát, amelyen tizennyolc magyar indulónak szurkolhatunk.
A Kanadában megrendezett U23-as és ifjúsági evezős vb után az utánpótlás szövetségi kapitány, ifj. Pergel László értékelte a magyarok teljesítményét.
Tizennégy magyar evezős mérette meg magát a Kanadában megrendezett U23-as és ifjúsági világbajnokságon.