UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Evezés

2011-03-01 20:09

Mohácsi rész, 2011

A mohácsi sportcsarnok adott otthont a 21. nyílt magyar ergométeres országos bajnokságnak február utolsó vasárnapján. A viadalra 23 klub és 17 iskola evezősei neveztek, köztük egy vajdasági magyar együttes, a Palics csapata.

P. D. A versenyre több százan jelentkeztek, hiszen igazolt, iskolás és veterán indulók egyaránt ezen a viadalon mérik fel év eleji formájukat. Magáról az ergométerről azt illik tudni, hogy olyan szárazföldi evezőpad, amely a vízen való lapátolást hivatott modellezni. Az erőmérőn így az evezés és a kihívás is életszerű volt, ezért hatalmas küzdelmek alakultak ki a minél előkelőbb helyezések megszerzéséért. Összességében elmondható, hogy minden a tervek szerint, rendben zajlott, egy apró kellemetlenségtől eltekintve. Történt ugyanis, hogy az egyik általános iskolai csapat (eredetileg a második helyezett társaság) eredményét azért kellett megsemmisítenie a versenybizottságnak, mert a fiúnégyes egyik tagjáról utólag derült ki: a rendező város evezős egyesületének igazolt versenyzője. Az utánpótlás-kategóriák első helyezettjei: Pétervári-Molnár Bendegúz (fiú ifjúsági), Szász Bernát (fiú ifjúsági könnyűsúlyú), Dohovics Virág (lány ifjúsági könnyűsúlyú), Bácskai Dominika (lány ifjúsági), Kallai Barnabás (fiú serdülő I), Bicskei Dániel (fiú serdülő II), Szentirmai Veronika (lány serdülő I), Papp Evelin (lány serdülő II), Tari János (fiú egyetemi egyéni), Fábics Anita (lány egyetemi egyéni), Karácsony Dominika, Druszt Péter, Kelemen Áron, Hénap Zsolt András (egyetemi vegyes csapat), Czina Miklós, Baróti Gábor, Tukovics Balázs, Pausits Szilárd (általános iskolai csapat). Az utánpótlás-korosztály összesített eredményei megtalálhatók az eredmények menüpont alatt.