UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Evezés

2011-05-09 11:04

Éremig lapátoltak

Az U23-as delegáció – a jó szereplésért járó elismerések mellett – dobogós helyezésekkel térhetett haza Essenből.

P. D. Az egypárevezősök mezőnyében Széll Domonkos (Csepel EK, edzője Bene László) ezüstérmet szerzett, míg a könnyűsúlyú kormányos nélküli négyesek döntőjében a Krepesics Péter (Csepel EK), Forrai Dávid (Bajai SVSC), Vallyon Bence (Tisza EE-SI), Novák Edvin (Tisza EE-SI, edzőjük Molnár Dezső) formáció a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A többi döntős magyar egység is szépen helytállt: az egypárevezősök között Elekes Szilveszter (Budapest EE, Molnár Zoltán) a negyedik, a könnyűsúlyú női egypárevezős mezőnyben Bálint Sára (EDF-Démász Szegedi VE, Szierer János) a hetedik helyre ért oda. Kétpárban Csankó Péter (VVSI) és Rókus Zoltán (Bajai SVSC, edzőjük Bartos Nándor), valamint az ugyanezen szám könnyűsúlyú változatában induló Matyasovszki Dániel és Pozsár Bence (EDF-Démász Szegedi VE, Szierer János) egyaránt a negyedik helyen végzett. – Vasárnap a szombatinál szebb sikereket értünk el, a finálékban elért eredményekkel elégedett a szakvezetés. A bledi nemzetközi verseny az U23-asoknak ugyancsak jelentős erőpróba lesz, az után a viadal után kialakul az erősorrend, és kiderül, kik utazhatnak a július végi, amszterdami U23-as evezős világbajnokságra – értékelt a regatta után Ficsor László szövetségi kapitány.