UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Evezés

2011-06-29 13:26

Tatai regatta: harc az elemekkel is

Az idén 16. alkalommal rendezték meg a Tatai Regattát, amely egyben a helyi Víz-Zene-Virág Fesztivál nyitóprogramja is volt. Második éve része a rendezvénynek az országos diák-ranglistaverseny egyik állomása. A gyönyörű hátteret nyújtó városkép mellett, ennek is köszönhető, hogy – az elmúlt évekhez képest – megduplázódott a résztvevők száma.

UP-info Június 24-én 16 egyesület több mint 150 versenyzője, 188 hajóegységben, 250 beüléssel várta a verseny kezdetét. Az elmúlt év tapasztalatai alapján az 500 méteres pályaszakaszt a Tata-tóvárosi Vízisport Egylet csónakháza előtt jelölték ki. Erre a 10-12 éves gyerekek hajócseréjének megkönnyítése és a verseny jobb követhetősége miatt volt szükség. Ez – már csak a zord időjárás miatt is – nagyon jó döntésnek bizonyult. A tatai vizet ismerők jól tudják, itt hajózni, néha igen nagy kihívás. Most pedig igen nagy szükség volt rá, hogy a gyerekek a hullámoktól megtelt hajókkal minél hamarabb kerüljenek edzőik óvó karjai közé. Ez a verseny volt az igazi minimum vizsga a kezdő versenyzők számára, de elmondható, hogy mind küzdőképességben, mind ügyességben megállták a helyüket a leányok és legények. Mindenki, aki célba ért, igazán büszke lehet magára, de akinek esetleg ez nem sikerült, annak sincs oka szégyenkezni, hiszen bátran felvette a küzdelmet az elemekkel.