UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Evezés

2011-07-25 09:53

U23-as vb: hatodik a négyes

Az amszterdami U23-as világbajnokság zárónapján öt magyar egység szállt vízre; közülük a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes – Vallyon Bence, Novák Edvin, Forrai Dávid és Krepesics Péter – a döntőben evezett, ahol a hatodik helyen ért célba.

P. D. – Az idén összeült csapat két tagja elsőéves felnőtt, tőlük már a döntőbe kerülés is több volt, mint az előzetes elvárás és a pályán nyújtott teljesítményük is meggyőző volt – nyilatkozta Ficsor László utánpótlás szövetségi kapitány a négyesről. Kiválóan szerepelt a B döntőben a férfi könnyűsúlyú kétpárevezős egység – Matyasovszki Dániel és Pozsár Bence. A srácok az angol csapattal hatalmas párharcot vívva megnyerték a futamukat, ezzel összesítésben a hetedik helyen végeztek. – A férfi könnyűsúlyú váltott és párevezős egységek nyújtotta teljesítmény alapján a szakvezetés a Magyar Evezős Szövetség elnökségének következő ülésén javasolja majd a versenyzők felnőtt világbajnokságon való indulását. Az elképzelésekben nyolcas és négypárevezős egységek szerepelnek, ám ezt előzetesen az edzőkkel és versenyzőkkel is egyeztetni kell – tette hozzá a kapitány. Szintén a B döntőkben voltak érdekeltek a magyar egypárevezősök. Gyimes Krisztina (elsőéves felnőttként) szép teljesítményt nyújtott, s az elért ötödik helyével összesítésben a 11. helyet szerezte meg a világbajnokságon. Széll Domonkos remek hajrát mutatott be a futam végén, és talán, ha kicsit korábban kezdi, előrébb is végezhet, így végül a negyedik, összesítésben pedig a 10. hely jutott neki. Női kétpárevezősben a Sáska Beáta, Tóth Evelyn páros a B döntőben szintén negyedik, ezzel az összesítésben 10. lett. – Összességében elmondható, hogy a csapat teljesítette – sőt, némely versenyző túl is teljesítette – az elvárásokat. További megmérettetés vár(hat) a fiatalokra a felnőtt világbajnokságon augusztusban, akár az Európa-bajnokságon, majd rövid pihenő után megkezdődnek a jövő évi felkészülések – zárta értékelését Ficsor László. Részletes eredmények a www.worldrowing.com oldalon.