Szegedi Döme, a BVSC-Fighter tizenhét éves karatékája tizenegy év után szerzett újra aranyérmet Magyarországnak WKF-világbajnokságon. Korábbi versenyeiről, terveiről, a malajziai vb-ről, a hősies küzdelemben megnyert döntőről kérdeztük. Szekeres Zsolt– Mikor kezdtél el edzésre járni, s miért épp a karatéra esett a választásod?
– Öt éves voltam, amikor elkezdtem. Elég aktív gyerek voltam, így választanom kellett egy olyan sportágat, ami leköt, a bátyám általános iskolájában pedig tartottak karate-edzéseket. Anyukám levitt az egyik tréningre, s ott ragadtam.
– Tizenhét évesen elmondhatod magadról, hogy a sport révén bejártad a fél világot. Mely országokra emlékszel vissza a legszívesebben?
– Európában főként a Balkán-félsziget országait jártam be a csapattal, de voltam már Hollandiában, Németországban és Franciaországban is. Afrikába is eljutottam már, Marokkóban részt vettem egy versenyen. És persze Malajziában...
– Akkor a legfrissebb élményekről kérdeznélek. Hogyan tetszett Malajzia? Mennyi időtök van egy ilyen világversenyen a helyi kultúra megismerésére?
– Az élmények miatt Malajzia bekerült a kedvenceim közé, de attól függetlenül is tetszett, mert jó idő volt és kedves emberek élnek ott. A helyszínekre általában kevés idő jut, mivel főként a versenyre kell koncentrálnom, nincs időm a nézelődésre, ráadásul egy ilyen hosszabb versenyen még felkészülő edzések is vannak. Malajziában legelőször az időátálláshoz kellett hozzászoknom. Szóval a helyet egy kicsit megismerni maximum a verseny után tudom, de ez általában egy-két nap, utána irány haza.
– Térjünk rá a világbajnokságra. Sorrendben: holland, dél-afrikai, spanyol, olasz és lett ellenfeleket vertél meg. A döntő volt a legnehezebb küzdelmed?
– Igazából egyik meccs sem volt könnyű, de az elődöntő és a döntő volt a két legnehezebb meccs. A fináléba jutás nem volt egyszerű, mert a korosztályos Európa-bajnok olasz srác, Luca Maresca volt az ellenfelem. A döntőben még nehezebb dolgom volt. Még hosszabbítás végén is döntetlen volt az állás, így bírók hozták meg a döntést, így 3-1-re nyertem .
– Fölteszem, megemelkedett a pulzusszámod, amikor a hosszabbításban az ellenfeled szerezte meg a vezetést...– Persze. Szerencsére azonban van egy remek sportpszichológusom, akinek nagyon sokat köszönhetek. Ő segített felkészülni az ehhez hasonló helyzetekre, hogy miként kell reagálni, ha az ellenfél szerez vezetést egy ilyen világversenyen. Emiatt higgadt tudtam maradni, és nem foglalkoztam az eredménnyel, csak az ellenféllel és mentem ugyanúgy előre, mintha döntetlen lenne.
– Az edződ említette, hogy most a megérdemelt pihenést töltöd. Ha ez letelik, mi lesz a következő célod?
– Most három hétig nyugis az élet. A következő cél a februári korosztályos Európa-bajnokság, amit szeretnék éremmel zárni. Legszívesebben onnan is az aranyat hoznám el, de bármelyik dobogós hellyel elégedett leszek. Elég céltudatosnak gondolom magam: a célt, amit kitűzök magam elé, azt mindenképp el akarom érni.
Sajó Zoltán, Döme edzője szintén a fiatalember céltudatosságát emelte ki. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a legjobb szereplést várta karatékájától, mivel azonban a sportág rendkívül bíró-, és sorsolásfüggő, a dobogó közeli helyezésekkel sem lett volna elégedetlen.
