Az életben nem mindig Góliát győz, ez sokszor bebizonyosodott már. A dolgok bizony néha fonákul sülnek el, pláne az asztaliteniszben. Amikor a háló fölött átrepülő labda védhetetlenül pattan tovább az ellenfél térfelén, az leírhatatlan öröm. Szolnokon mindig csak egy kicsivel száll a talpon maradás hálója fölött; vajon hogyan lehetséges ez?
Rozoga Krisztina Képzeljenek el egy asztaliteniszklubot, ahol nincs állandóan rendelkezésre álló terem. Egy klubot, ahol Molnár László elnök egyben edző és játékos is. Egy klubot, ahol a felnőtt játékosok számára természetes, hogy ők a gyerekek edzőpartnerei, persze ellenszolgáltatás nélkül. Ezek után már az sem meglepő, hogy az edzők sem kapnak pénzt a munkájukért. Ennek a klubnak a játékosai mindezek ellenére országos versenyeket nyernek és Európa-bajnoki érmesek. Ez a Jászkun Volán SK, amelynek az éves költségvetése 9-10 millió forint. A büdzsé – amit a névadó főszponzor, a Jászkun Volán Zrt. áll – jelentős részét terembérletre fordítják, s a fennmaradó összegből kell kigazdálkodni az összes további kiadást nem csak utánpótlás-, hanem klubszinten is.
Az idén két játékos, Szudi Ádám és Nagypál Csilla is bekerült a válogatott keretbe, így utazásaikat a nemzetközi versenyekre már jórészt a sportági szövetség fizeti. Ez komoly előrelépés a múlt évhez képes, amikor is az egyesület isztambuli Eb-re utazó három játékosa közül kettőnek még a klub állta a költségeit; összesen hétszázezer forintot...
A gondok ellenére a szolnokiak folyamatosan szállítják a szebbnél szebb eredményeket. Az egyesület három játékosa kapott helyet a fiatal tehetségeket támogató Héraklész-programban, s a kontinensbajnokságon is rendre remekelnek a szolnoki pingpongozók. Tizenegy éve Molnár Csaba egyéniben, 2007-ben Lukács Richárd csapatban nyert bronzérmet, majd 2010-ben Szudi Ádám, szintén csapatban, ezüstérmes lett a serdülők Európa-bajnokságán.
S hogy mi a siker receptje ilyen szerény anyagi körülmények között? Leginkább talán Szöllősi Péter edző fáradhatatlan munkája, aki mindössze két asztalnál edzi az asztaliteniszhez kicsit is kedvet érző fiatalokat. Aki pedig kellően kitartó és persze ügyes, az Molnár László kezei alá kerül, ő irányítja tovább a felkészülését.
A hangsúlyt nem a mennyiségre, hanem a minőségre helyezik. Bizonyíték erre a novemberben, Kecskeméten rendezett országos diákolimpia, ahol a háromfős csapatokkal szemben a szolnokiak a lányoknál és a fiúknál is két-két fővel álltak ki. Így még el sem kezdődött a verseny, nekik máris biztos „vereségeik” voltak. Ennek ellenére a lányok arany-, a fiúk ezüstérmet szereztek...
Vajon meddig működhet ez így? Meddig tudják a tehetséges gyerekeket ilyen háttérrel megtartani? Meddig lesz elég a napi két órás edzéshez biztosított terem, aminek a bérletét bármikor felmondhatják? A kérdések költőiek, ám ha más nem is, a hozzáállás, a sport szeretete és az önzetlenség talán a jövő garanciája lehet.
