Május 10-én kezdődik a 2012-es felnőtt WKF-karate Európa-bajnokság, amelyen hazánkat öt utánpótláskorú versenyző is képviseli. Az elutazás előtt Büchler Zsolttal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával beszélgettünk a kvalifikációról, a felkészülésről és a várakozásokról.
A. Á. Kilencfős magyar csapat utazik a tenerifei Európa-bajnokságra. Hogyan zajlott a kvalifikáció?
— Kijelöltünk néhány versenyt, hogy azok, akik szerettek volna részt venni az Európa-bajnokságon, mondhatjuk úgy: a nomináltak, egyenlő feltételekkel indulhassanak a részvételért. Jelen esetben ez a magyar bajnokság és a Szlovák Grand Prix volt az Eb befutójában. Ezeken a versenyeken arra voltam kíváncsi, ki milyen formában van, illetve, hogy egyes versenyzők, például Horváth Éva sérülése mennyire jött rendbe.
Utólag már tudjuk, hogy ahhoz nem eléggé, hogy megnyerje a kvalifikációs versenyt az utánpótláskorú Anti Zsuzsannával szemben…
— Horváth Éva Magyarországon hosszú-hosszú éveken át veretlen tudott maradni, ő fémjelezte a magyar női formagyakorlatot, és most a kvalifikáció során is jó formát mutatott, annak ellenére, hogy egy zászlóval kikapott a Magyar Bajnokságon és a Szlovák Grand Prix-n is búcsúzott egy szlovák versenyző ellen. Nehéz döntés volt, adni akartunk Évának egy esélyt, de még mindig sérült, és ha most teljesen odateszi magát, akkor ez a sérülés később is gondot fog neki okozni. Ez Évának most biztos fájdalmas, de megtörtént egy őrségváltás, mondjuk úgy hatalomátvétel, és így Anti Zsuzsanna az, aki megkapta az esélyt, hogy kimenjen az Európa-bajnokságra. Zsuzsi nagyon motivált és még nagyon sok van benne, az edzőjével nagyon jó munkát végeznek, egy ilyen felnőtt verseny pedig egy új oldalról tudja szolgálni a fejlődését.
Több versenyző közül miért csak egyet-egyet visz a világversenyre?
— Az jó, ha sok versenyző van. Ha például három-négy is el akarja nyerni a kvótát, akkor az olyan motivációs erőt ad, amilyet mesterségesen csak nagyon nehezen lehetne előállítani. Illetve előállítható – pénzzel. Akkor, azt hiszem, ezt a témát nem is kell tovább boncolgatni… Hozhatnám viszont a szlovák példát. Ők pár éve kezdték el azt, hogy minden Golden League versenyre neveztek 3-6 versenyzőt és egy mindig odaért a harmadik helyre. Aztán egyre följebb. Aztán már többen álltak a dobogón, ma meg ott tartanak, hogy van egy Európa-bajnokuk az említett női formagyakorlat versenyszámban és a többi versenyzőjük is ott van a világ élvonalában. Ebből is látszik, hogy ha minden kategóriában van 3-4 ember, akiknél a mostani szűk keretek között, a saját belső motiváció, a karate iránt érzett szeretet, imádat, akarat megvan, támogatja őket a klubjuk, a szülő, a család, akkor én szinte hátradőlhetek a karosszékben. Hozok szabályokat, remélhetőleg korrekt és jó szabályokat, átlátható rendszert építek ki, és azt ezek az emberek maguktól működtetik. Ők a mozgatórúgói, és egyre jobbak lesznek hétről-hétre, mert mindig csak egy juthat ki.
Mi van akkor, ha nincs konkurencia?
— Ha egyből kell választani, az nem jó a szövetség szempontjából. A versenyzőnek igen, bár istenigazából neki sem. Olyankor kényelmesen, biztonságban érzi magát, sőt, néha még ő próbálna feltételeket szabni. Szövetségi kapitányi működésem alatt a legtöbb problémám mindig is ebből volt. Sokan ilyenkor abba a hibába esnek, hogyha kicsi a merítési lehetőség, kevesen vannak, és ebből adódóan nem túl magas a színvonal, akkor ezt még jól meg is állapítják, kritizálnak, és azzal aztán nem segítik elő annak a kevésnek sem a fejlődését.
Ez is közrejátszik abban, hogy tizennégy kategóriából csak tízet fed le a magyar utazó keret?
— Részben, de inkább az a probléma, hogy túl fiatalok azok, akikkel fel lehetne tölteni a keretet. Ugye öt női és öt férfi súlycsoport van a küzdelemben, ehhez jön hozzá a férfi és a női csapatkumite és a férfi, valamint női egyéni formagyakorlat. Fiú katásunk most nincs, illetve lenne, de az, akiben én látom a jövőt, még nagyon fiatal. Tudomásul kell venni, hogy a katában a fizikum nagyon sokat számít, ügyességből nem lehet mindent megoldani. A női 69 kilogrammosok között ugyanez a helyzet, ott is utánpótláskorú versenyzőt indítottam volna, de az Eb-n nagyon nem mindegy, hogy valaki mondjuk 17 éves vagy 23. Női kumite csapatunk lesz, férfi viszont nem, mert éppen a legmagasabb súlycsoportban foghíjas a keret, így pedig ugyan el lehet indulni, de nem érdemes. Én egyébként 75 kilogramm alatt, néhány kivétellel nem is engednék senkit a csapatküzdelmekbe, mert ott annyira mások a tömegek, az erők, a mozgási energiák.
Tehát még túl fiatalok azok, akikkel teljes lehetne a csapat, de azért így sem mondhatjuk idősnek a keretet, hiszen öt utánpótláskorú utazik Tenerifére…
— Ugye, még az U21-esek között indulhatna Tadissi Martial (férfi kumite, 67 kg), Munkácsi Máté (férfi kumite, 75 kg), Sánta Kinga (női kumite 55 kg), Csák Klaudia (női kumite 61 kg) és Anti Zsuzsanna (női kata). Rajtuk kívül Grozdanov Philip, Molnár Réka és Metzger Szandra is éppen csak most nőtt ki az utánpótlásból. Tulajdonképpen most tudatosult csak bennem, hogy milyen fiatal keretet viszek az Eb-re… (Nevet.)Általános a versenykaratéban, hogy ennyire fiatal a válogatott keret?
— Általánosnak nem nevezném, de itthon nagyon nehéz bent tartani a felnőtteket a versenykaratéban. Ez érthető, hiszen pénzt kell keresniük, mert ez ugye nem foci… (Nevet.) Ez a WKF (World Karate Federation – a szerk.), ahol mi versenyzünk – és én ezt bármilyen plénum előtt vállalom – egyszerűen a csúcson van.
A küzdősportokban egészen biztosan ez a legkomolyabb, a legjobb szervezet. Sokan azt gondolják, hogy az a legkomolyabb küzdősport, ahol a vér folyik. Én azt gondolom, hogy az, ahol a legtöbb munkára, elszántságra, befektetett időre és energiára van szükség a jó eredményhez. Ha azt nézem, hogy itt is annyi mindent kell beleadni, mint olyan sportágban, ahol a sportolók – státuszukat nézve – profik, de cserébe nulla fizetést kapnak, akkor így ugye nagyon-nagyon nehéz. Napi két edzés mellett valamiből megélni? Az a kevés felnőtt, aki még ma is versenyez, számomra is kisebb csoda. Így érthető szerintem, hogy miért ilyen fiatal a keret. Ez a fiatalság viszont nem mondható el az igazán sikeres országokról, példának okáért Törökországról, ahol a karatésok fizetést kapnak. Yildiz Aras, a már visszavonult török versenyző például hazája legjobban kereső sportolónője volt. Az viszont mindenképp örömteli, hogy mi a lehetőségeinkhez képest, a nehezítő körülmények ellenére is jól tudtunk szerepelni az elmúlt években. Ha jól emlékszem a párizsi junior-kadet Európa-bajnokságon például ötödikek lettünk az országok összesített versenyében. És nálunk az Európa-bajnokságon legalább negyven, de inkább több ország elindul!
Örülök, hogy rátértünk az eredményességre, mert zárásként éppen arra lettem volna kíváncsi, mit vár a csapattól az Eb-n. Mer esetleg konkrét jóslatokba bocsátkozni?
— Még sosem csináltam ilyet, de próbáljuk meg. (Nevet.) Nevekkel nem párosítanám a jóslataimat, de ha optimistán nézem a lehetőségeinket, akkor 1-2 érem és 2-3 pontszerző eredmény benne van a csapatban. Nagyon sok a bizonytalansági tényező, sok múlik a sorsoláson és persze a bíráskodáson is, ami sajnos a sportág rákfenéje. A mezőny viszont egészen biztosan nagyon erős lesz. Néhány küzdősportágban nagyon jól csinálják, mert 2-3 ember is indulhat egy kategóriában és évente akár több vb-t, Eb-t is megrendeznek. Ezzel szemben nálunk, ahol évente csak egy Európa-bajnokság van, egy bronzérem, egy nyolc közé jutás, már óriási teljesítmény. Gondoljunk csak bele: minden országból az egyetlen, a legjobb versenyző jön el. Közülük sokan már egy éve kvalifikáltak, csak erre a versenyre készülnek. Itt nincsenek félamatőrök, a mezőny legalább fele dobogós lehetne a kategóriájában, a negyede pedig akár a végső győzelemre is esélyes, és csak az adott pillanat dönti el, hogy ki ér oda a legjobbak közé…
