Több mint kétszáz indulója volt a 24. Trofeo Guido Dorigo országúti kerékpárversenynek, amelyen az ötfős magyar juniorválogatott is részt vett. Hatvanhárman értek célba, Varró Gergely az 50. helyen. Rajta kívül Kenyeres Ábel is nyert hajrászakaszokat, de a csapat valamennyi tagja dicsérhető, hiszen az ő taktikájuk is kellett a szép magyar eredményekhez.
eFBé Észak-Olaszországban, Treviso tartományban, Pieve di Soligo város környékén tekert több mint kétszáz junior országúti kerékpáros május 20-án. A rangos nemzetközi viadalon az Emhő Ferenc, Kenyeres Ábel, Magas Dávid, Nagyernyei Bence, Rózsa Balázs, Varró Gergely alkotta magyar U19-es válogatott is részt vett. A viadalt az SC Solighetto 1919 szervezte, az olaszok és a mienk mellett a szlovén, a horvát és az osztrák bringások emelkedtek ki a mezőnyből a 130 kilométeres viadalon. A győztes az olasz Ludovico Longo lett, aki a második etapig kivárt, majd támadott, robbantott és meg sem állt a célig.
A magyar csapatból Varró Gergely az 50. helyen tekert át a célvonalon. A KSI versenyzője így értékelte saját teljesítményét honlapunknak:
„Az utazás nagyon hosszú volt, de ennek ellenére a verseny természetesen nagyon tetszett. A kerékpárom jól szuperált, verseny közben sikerült leszednem egy hegyi hajrát, amiért természetesen járt is a pont. Az utolsó körre sajnos már én is elfáradtam és megszakadt a sor előttem: így egyesével, megszakadozva értünk a célba. Számomra nagyon jó verseny volt, bár nem éreztem magam túl jó formában. Fájt a lábam a viadal előtti edzéseken, így nem vártam ilyen jó eredményt. Szeretnék gratulálni kedves sporttársaimnak, hisz remekül mentek ők is!”
A „sporttársak” között volt Rózsa Balázs, a KSI SE balassagyarmati versenyzője, aki diákolimpiai bajnoki címmel hangolt az olaszországi megméretésre. Ő is értékelte a futamot honlapunknak.
„Vasárnap délután kettőkor volt a rajtunk, még előtte egyperces gyászszünettel emlékeztünk a vasárnap hajnali földrengésben elhunytakra. Mi is éreztük a rengést, de szerencsére távol voltunk az epicentrumtól (nagyjából kétszáz kilométernyire, így volt, aki át is aludta). Az első sorokból tudtunk indulni, így lehetőség nyílt az előre eltervezett taktikára, mely szerint a verseny első felében próbáljunk meg minél többet akciózni és részhajrákon pontokat szerezni. Ez olyannyira jól sikerült, hogy Kenyeres Ábel több részhajrán is helyezett lett, míg Varró Gergely az egyik hegyi hajrán a 3. helyen végzett. A későbbiekben került sor a verseny legnehezebb emelkedőjére, az Il Muro di Ca’ del Poggióra, melyet háromszor kellett megmászni. A hegy nehézségét a meredeksége okozza, ami alig megy 15% alá másfél kilométeren keresztül. Én a második mászásakor szakadtam ki a mezőnyből Magas Dáviddal és további 25 versenyzővel együtt, 90 kilométernél. Még 5 kilométert mentünk, hátha felérünk, de az eleje folyamatosan távolodott, így a záró autó a verseny befejezésére kért minket. Ezt a kört még befejeztük, de az utolsóra sajnos már nem engedtek ki minket. Fura volt, hogy 30 embert egyszerre kiintenek, de ez ellen nem volt mit tenni. Varró Gergely bírta az élen a legtovább, ő még az utolsó körre is kiment, be is fejezte, de sajnos ő is kicsúszott az időlimitből sokadmagával. Így is a szenzációsnak mondható 50. helyen ért célba. Dáviddal mi is a top 100-ban végeztünk volna, ha végigmehetünk. Ez kétszáz fölötti induló közül nem rossz eredmény. A többiek is szépen helytálltak, Emhő Ferenc, Kenyeres Ábel és Nagyernyei Bence is sokáig a mezőnyben tekert, sajnos az emelkedő rajtuk is kifogott. Ábelből sokat kivett a szökés az elején, de a hajrányereményekkel nem járt rosszul. Emhő Ferivel sokáig segítettünk neki azzal, hogy fogtuk a mezőnyt…”
Végeredmény ITT.
