UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Evezés

2012-06-18 18:14

Csak a parton törpült el

Két aranyéremmel tért haza a serdülő evezős-válogatott a Racicében megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyéről. Az összetett pontversenyben a magyar csapat második lett. K. D. – Hasznos versenyen van túl a serdülőválogatott, a racicei viadal megfelelt a céloknak. Fontos a rutinszerzés, hogy az itthoni legjobbak a nemzetközi mezőnyben is megmutassák magukat, és felmérjék erejüket – értékelt az utánpótlás-kapitány.

Ficsor László az Utánpótlássport.hu-nak elmondta: jó lett volna megnyerni a pontversenyt, mert ez már régen sikerült a magyar válogatottnak, ugyanakkor a tavalyi harmadik helyről előre tudtak lépni. Összetettben végül a csehek végeztek az élen a négy ország részvételével zajló viadalon. Férfi egypárban Szlovák Bence aranyérmét kellemes meglepetésnek nevezte a kapitány. Az esztergomiak versenyzője nem robosztus alkat, a parton szinte eltörpült a riválisok mellett, mégis három hosszal diadalmaskodott. A másik elsőséget a Furkó Kálmán, Fördős Máté, Schopf Márton, Szegedi Tamás alkotta férfi négypárevezős szerezte meg. Ficsor László szerint javuló formát
mutatnak; az év elején még a csehek voltak a jobbak, de ezúttal magabiztosan sikerült legyőzni őket. Több számban is szoros versenyek folyt, az Adonyi Sarolta, Papp Dorottya, Márta Boglárka, Krajczár Lilla összetételű női kormányos nélküli négyes kevéssel maradt le az aranyéremről. Az elsőségek mellett összesen öt második és két harmadik hellyel zártak a magyar evezősök. Ficsor László hozzátette: többeknek is az első nemzetközi versenye volt, és a mostani tapasztalatokkal jövőre még eredményesebbek lehetnek.