Félelmet és veszélyt nem ismerő riderek bőven harminc felett – nem életkor, hanem sebesség tekintetében. Új pályacsúcs idén is: a nyolcadik Budapest Downhillen már csak 1:33,54 perc kellett a Citadella és a Gellért tér közti bő nyolcszáz méter megtételéhez.
eFBé Több mint ötvenen vették birtokba június 23-án, szombaton a Gellért-hegyen újra kialakított downhill-pályát – a létszámot idén újításként százban egyébként is limitálták. Sokan már a reggelit is a fűben ülve fogyasztották el, de a messzebbről érkezők örültek, hogy délig regisztrálhattak, és fél kettőig folyamatosan tesztelhették a pályát. Ami természetesen a hely adottságaiból fakadóan nem szokványos: föld és gyökerek helyett töredezett beton a talaj, sziklák helyett lépcsőkön kell ugratni. No persze szikla akadt itt is, sőt: nem sokkal a rajt után az egyik több defektet is okozott.
A Budapest Downhill turistalátványosság: a Gellért-hegy tetején a rajtban várakozó versenyzőket legalább annyit fotózták, mint a Szabadságszobrot vagy a budapesti panorámát. A turisták meglepődve tapasztalták, hogy a versenyzők közt bizony fiatalok is vannak: Kiss Zoltán például akkortájt született, amikor az első ilyen száguldást rendezték a hegyen.
„De akkor hogy jutunk el a csúszdákhoz?” – kérdezte apuka kezében egy-egy kisgyerekkel. „Körbe lehet menni” – szólt a pályabírói válasz, s valóban, ahogy mindig is, a hegy oldalán kialakított minden közkedvelt pihenőhely ilyenkor ugyanúgy megközelíthető. A madárfütty mellett folyamatosan szólnak a pályabírói sípok: ahogy egy-egy versenyző elhalad, jeleznek egymásnak. A gyanútlan turistáknak nem, sokan a gyerekeiket is átszalajtatják a jól kivehetően lezárt szakaszokon: pedig a hirtelen felbukkanó száguldó kerékpáros itt már nem tud megállni…
A hőség nem vetette vissza a bringásokat, a kijelölt edzésidőt kihasználva a lehető legtöbbször lejöttek a pályán. A legkisebb versenyzőt édesanyja biztonságban érezhette – nyilván ezért is adta az írásos beleegyezést, hogy mehet a gyerkőc: profi rider követte végig. Fél kettőtől kötelező csendes pihenő: a bírók „leporolták” a pályát, míg a fiatalok technikai vitafórumokat tartottak. Ismerősök és ismeretlenek beszélgettek például „telókról”: persze itt nem az volt a kérdés, hogy kié mennyire okos, és lehet-e rajta ingyen „facebookozni” – a kerékpárok teleszkópjairól szólt a beszélgetés.
Kettő után a megszokott kis késéssel ugyan, de elindult az időmérő. A célegyenest jelentő hosszú lépcsősor mellé felsorakoztak a szurkolók és a bámészkodók, a fotocellát beizzították és a „hot seat” is várta az aktuális legjobb időt elérő versenyzőt. Ebben az esetben kanapé: oda ülhetett a szerencsés, egy csinos, talpig „energiaitalos” ruhába öltözött hölgy mellé. Kezdett a hobbi két kategóriája, akik bár hivatalosan nem voltak juniorok, többségében a késő tizen-, kora huszonéves fiúk voltak. A helyi szpíker folyamatosan jelezte, ha valamelyik leérkező versenyző esetében eséstől vagy defekttől kellett tartani: két és fél perc után ha nem fordult valaki a célegyenesre, ott vagy tényleg ez volt a probléma, vagy csak egyszerűen a biztonságra törekedett a versenyző. Az első junior több mint négyperces idővel tekert át a fotocellán, bár esetében ez nem meglepő: Kiss Zoltán még csak nyolcéves. Hermann Márk öttel több, viszont már profinak mondható ezen a pályán.
„Öt éve indultam itt először bmx-szel, a 2007-es bajnok vagyok. Nagyon szeretem ezt a pályát, tetszik a rendezés is. Az időmérőn éppen két perc feletti idővel értem le, a döntőben két perc alá szeretnék kerülni úgy, hogy azzal meg is nyerem a futamot. A legjobbtól egyelőre három ezreddel vagyok elmaradva…”
Bár Márk javított az idején egy másodpercet, két perc alá nem sikerült szorítani a lejövetelt, a 2:01,22-s idő a negyedik helyre volt elég ebben a kategóriában. A juniorok versenyét a szombathelyi Galavits Dániel (Biciklon SC) nyerte, akinek megérte korán kelni. Július 8-án, Eplényben az országos bajnokságon mindenképp számolni kell vele. Miként azzal is, hogy néhány év múlva már ő lehet az, aki pályacsúcsot dönt. Ez idén Keresztes Péternek sikerült, az új rekord: 1:33,54 perc.
Eredmények ITT.
Fotók ITT.
A Budapest Downhill turistalátványosság: a Gellért-hegy tetején a rajtban várakozó versenyzőket legalább annyit fotózták, mint a Szabadságszobrot vagy a budapesti panorámát. A turisták meglepődve tapasztalták, hogy a versenyzők közt bizony fiatalok is vannak: Kiss Zoltán például akkortájt született, amikor az első ilyen száguldást rendezték a hegyen.
„De akkor hogy jutunk el a csúszdákhoz?” – kérdezte apuka kezében egy-egy kisgyerekkel. „Körbe lehet menni” – szólt a pályabírói válasz, s valóban, ahogy mindig is, a hegy oldalán kialakított minden közkedvelt pihenőhely ilyenkor ugyanúgy megközelíthető. A madárfütty mellett folyamatosan szólnak a pályabírói sípok: ahogy egy-egy versenyző elhalad, jeleznek egymásnak. A gyanútlan turistáknak nem, sokan a gyerekeiket is átszalajtatják a jól kivehetően lezárt szakaszokon: pedig a hirtelen felbukkanó száguldó kerékpáros itt már nem tud megállni…
